A migrációs krízis miatt emelkedhet a költségvetésben a rendkívüli tartalék

Újabb ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők részben a migrációs válsággal összefüggésben kedden, vagy az azt követő hétfőn módosíthatják az idei költségvetést, ami az előző ülésen a Költségvetési Tanács véleményének hiányában nem történhetett meg.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal, majd interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik.

mtva

A parlament az első ülésnap további részében a kedden elfogadni tervezett javaslatokat tárgyalja utoljára, de ekkor öntheti végleges formába az idei költségvetés azon módosítását is, amely 60 milliárd forinttal megemelné a rendkívüli kormányzati intézkedések keretét.

A kormány indoklása szerint erre azért van szükség, mert az eredetileg 100 milliárd forintos keret szinte teljesen kimerült, részben a migránsválság kezelésére fordított 30 milliárd forint miatt. A büdzsé módosítása tartalmazza továbbá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 47,2 milliárd forintos hitelének átvállalását is.

Emellett a költségvetési bizottság módosító javaslatának elfogadása esetén a Modern Városok Program 25 milliárd forintos többlettámogatást kaphat.

A második ülésnap a magyar tudomány ünnepéről szóló megemlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követik a határozathozatalok.

A képviselők a 2015-ös költségvetés módosítása mellett ekkor foglalhatják véleményüket országgyűlési határozatba arról az európai parlamenti és tanácsi rendelettervezetről, amely lehetővé tenné a menedékkérők tagállamok között kvóták szerint történő szétosztását.

A tavalyi költségvetés zárszámadásának elfogadása mellett megszavazhatják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2016-os büdzséjét.

Jóváhagyhatják a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökeinek, valamint a legfőbb ügyész 2014-es tevékenységéről szóló beszámolókat.

Módosíthatják a magáncsődről, a termékdíjról szóló jogszabályokat.

Az Országgyűlés a magyar szórvány napjává nyilváníthatja november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját.

Kedden a szavazásokat követően több más javaslat általános vitája mellett az Európai Bizottság elmarasztalására reagálva terítékre kerül az élelmiszerlánc-felügyeleti díj csökkentése is.

Szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2012-2014. közötti üzleti jelentéseit tárgyalják, csütörtökön pedig az egyes hatósági eljárások illetékeinek és szolgáltatási díjainak megszüntetéséről tartanak általános vitát.

A parlament aktuális ülése a jövő hét utáni hétfőn ér véget, amikor a képviselők kérdéseket, azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormánynak. Az idei költségvetés módosítása is erre az ülésnapra csúszhat, amennyiben korábban nem érkezik meg a Költségvetési Tanács arról szóló véleménye.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com