• 6 ℃ / 13 ℃

A PM a tiltás ellenére megtartja vasárnapi rendezvényét

A Párbeszéd Magyarországért (PM) a Nemzeti Választási Bizottság első fokú tiltó döntése ellenére is megtartja a vasárnap délutánra tervezett, "Állj ki az erőszakmentes Magyarországért!" elnevezésű Kossuth téri rendezvényét. Szabó Tímea társelnök azt mondta, nem választási nagygyűlést, hanem egy olyan rendezvényt tartanak, amelyen nemet mondanak a gyűlölet- és félelemkeltésre.

A párt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a képviselő úgy fogalmazott: a kormány semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy félelemben tartsa az embereket és hogy saját szempontjából nézve sikeressé tegyen egy értelmetlen népszavazást. Ezért a Nemzeti Választási Bizottság, a "Fidesz csicskája" fals jogi indokokra hivatkozva próbálja betiltani a PM vasárnapi megmozdulását - fogalmazott.

pm

Hangsúlyozta, hogy a rendőrség már egy hónapja tudomásul vette a rendezvényükről szóló bejelentést. Érvelése szerint ha választási nagygyűlést tartanának, akkor a rendőrség ezt nem tehette volna meg.

Szabó Tímea azt is bejelentette, hogy pártjuk fellebbezni fog az első fokú határozat ellen, erre öt napjuk van, így vasárnapig nem születik jogerős döntés az ügyben.

Karácsony Gergely, a párt másik társelnöke is azt mondta, hogy a rendezvény nem választási nagygyűlés, hanem egy politikai kezdeményezés. A PM egy új logót és egy új vitairatot készít, mert szeretnének párbeszédet indítani arról, hogy mi legyen a baloldal ajánlata Magyarország számára - fogalmazott.

Azt is kijelentette, hogy a PM számára ez a népszavazás "nem létezik", ezért nem is tudnának választási nagygyűlést tartani egy olyan eseményhez kapcsolódva, amelynek nem fogadják el a legitimitását.

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com