A tömegközlekedés átmeneti finanszírozásáról is dönthetnek jövő szerdán

A közösségi közlekedés zavartalan működése érdekében jövő szerdán dönthet arról a Fővárosi Közgyűlés, hogy az állami támogatás megérkezéséig finanszírozza a fenntartáshoz minimum szükséges és jelenleg hiányzó forrást.

Az erről szóló javaslatban az olvasható, azért van szükség erre, mert a központi költségvetésében meghatározott 24 milliárd forint állami támogatást október 15-éig nem utalták át.

Ülésezik a F?városi Közgy?lés a F?polgármesteri Hivatal dísztermében

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) adatai szerint a közlekedésszervezés forrásigénye december 2-áig 13,5 milliárd forint.

A fővárosi önkormányzatnak "a közösségi közlekedés zavartalan működésének fenntartása érdekében a jelenleg hiányként jelentkező állami támogatásnak megfelelő összeget az előirányzatok közötti átcsoportosítással saját forrásból kell átmenetileg biztosítania", legfeljebb 13,5 milliárd forint erejéig - írták.

Az állami támogatás megérkezése után a BKK-nak ezt a forrást vissza kell majd fizetnie a fővárosnak.
Az előterjesztésben azt írták, hogy ha november 30-áig nem utalják át az állami támogatást, akkor újabb javaslatot visznek a Fővárosi Közgyűlés elé.

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com