Áder János Dél-Koreában – Szöllősi-Nagy: a magyar tapasztalat hasznos lehet a vízügyi problémák megoldásában

A Magyarországon felhalmozódott vízügyi tudás és tapasztalat hasznos lehet olyan kérdések kezelésében, mint az osztott vízgyűjtő területek használata, de annak elősegítésében is, hogy a Föld egyre növekvő lakossága megfelelő mennyiségű és minőségű vízhez jusson – mondta a Víz Világtanács kormányzója.

Szöllősi-Nagy András a 7. Víz Világfórumon nyilatkozott újságíróknak hétfőn Kjongdzsuban.

Download

Elmondta: Magyarországnak az árvízi védekezésben kétszáz éves gyakorlata van, de az osztott vízgyűjtő területek használatában is jelentős tapasztalattal bír, miután vízkészletének kilencven százaléka a határon túlról érkezik.

A világtanács kormányzója a vízkérdés jelentőségéről szólva rámutatott: az egy főre jutó éves vízmennyiség az elmúlt harmincöt évben 12 ezer köbméterről ötezerre csökkent. Gyakrabban tapasztalható szélsőséges időjárás és növekedett az árvizek kockázata. A probléma a fejlődő országokat érinti a legsúlyosabban, Afrika Szahara alatti részén például a betegségek kilencven százaléka a nem megfelelő vízellátással hozható összefüggésbe.

A kérdéssel tehát a szakember szerint foglalkozni kell, Áder János államfő pedig politikusként az elsők között ismerte fel annak súlyát – hangsúlyozta.

Download (1)

A magyar államfő elkötelezett a vízkérdés iránt, és Magyarország vízpolitikai, vízdiplomáciai helyzete pozitívan használható ki az ország és Európa számára, de globális szempontból is – mondta Szöllősi-Nagy András, aki szerint a magyar kisvállalatok közös fellépéssel számos lehetőséghez juthatnak.

A kormányzó szervezete feladataként határozta meg, hogy hidat képezzen a szakma és a politikusok között. Beszámolt arról is, hogy a világfórumon a többi közt az ökoszisztéma helyreállításának kérdése és az árvízvédelem is szóba kerül, érintenek regionális és globális problémákat egyaránt, de a legújabb tudományos és kutatás-fejlesztési eredmények is előtérbe kerülnek. A miniszterek tanácskozásának résztvevői pedig egy deklarációban kötelezik el országukat vállalásaik mellett.

Yvo de Boer, a Global Green Growth Intézet (GGGI) főigazgatója, miután találkozott Áder János államfővel, arról számolt be: reméli, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemben a párizsi csúcstalálkozó sikert hoz, amelynek elérését megkönnyítheti Kína és az Egyesült Államok szerepvállalása.

Szerinte csak az országok együttműködésével érhető el eredmény az egész világ számára legnagyobb kihívást jelentő probléma kezelésében: abban hogy hogyan növelhető a gazdaság úgy, hogy közben a környezet sem sérül.

A 7. Víz Világfórum, amely a vízzel kapcsolatos kérdések legnagyobb konferenciája, egy héten át zajlik Dél-Koreában.

Az eseményen részt vett Áder János államfő is, aki hétfőn Szöllősi-Nagy András részvételével folytatott megbeszélést Benedito Bragával, a Víz Világtanács elnökével, majd találkozott Yvo de Boerral, a fejlődő országokat segítő Global Green Growth Intézet (GGGI) főigazgatójával.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com