Alakuló ülés - A Jobbik Sneider Tamást jelöli az Országgyűlés alelnöki tisztjére

Sneider Tamást, a Jobbik alelnökét jelöli a párt az Országgyűlés alelnöki tisztjére - tájékoztatta Vona Gábor pártelnök az elnökség csütörtöki döntéséről az MTI-t.

jobbik65Az ellenzéki párt előző este elküldte a Háznak a bizottsági struktúrával kapcsolatos javaslatait is. Vona Gábor kifejtette: szeretnének önálló foglalkoztatáspolitikai kabinetet, mert a kormánypártok által javasolt gazdasági "mega-bizottságban" a foglalkoztatás olyan szinten "elveszne a területek erdejében", hogy a magyar társadalom egyik legsúlyosabb kérdése, a munkahelyteremtés nem kapna kellő hangsúlyt és időt.

Mint ismertette, két változatot is megfogalmaztak. Az egyik szerint megtartanák a Fidesz-KDNP által javasolt, 14 bizottságot tartalmazó struktúrát, ugyanakkor az európai ügyek bizottságát összevonnák a külügyivel, hogy a foglalkoztatás külön testületet kapjon. A Jobbik másik elképzelése szerint 15 bizottság lenne, s a foglalkoztatás mellett külön bizottságot kapna az önkormányzati és térségfejlesztési terület.

A Jobbik elnöke jelezte: az új Országgyűlés alakuló ülését előkészítő pénteki egyeztetésen az a céljuk, hogy a nemzetbiztonsági, valamint az oktatási és kulturális bizottság elnöki posztját megszerezzék. A bizottsági alelnöki posztok majd az elnöki helyektől függnek - tette hozzá Vona Gábor, megjegyezve: ott nagyobb a mozgásterük és könnyebb lesz megállapodni.

A Jobbik várhatóan két országgyűlési bizottsági elnököt és öt alelnököt ad. A párt elnöke arra a felvetésre, hogy az MSZP is ragaszkodna a nemzetbiztonsági bizottság vezetésére, úgy reagált: ezt a vitát pénteken fogják lefolytatni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com