Államtitkár: ne kockáztassuk Magyarország jövőjét, szavazzunk nemmel

Új szakaszba lép a kormány népszavazási kampánya, a hirdetések központi üzenete az lesz, hogy "Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét, szavazzunk nemmel!" - nyilatkozta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a hirdetéseken túl a kormány tájékoztató kiadványokat juttat el minden háztartásba, emellett mind a Magyarországon élők, mind a külhoni magyar állampolgárok kapnak majd szavazásra buzdító levelet.

dömötör csaba

A kampány során a kormány arra fogja felhívni a figyelmet, hogy csak a népszavazással lehet megakadályozni Brüsszel kényszerbetelepítésre vonatkozó terveit. A kényszerbetelepítésnek súlyos gazdasági, kulturális és biztonsági kockázatai vannak, amelyet nem szabad felvállalnunk - tette hozzá.

A kormány álláspontja szerint a népszavazás nem a pártokról, és nem a belpolitikai küzdelmekről szól, hanem arról, hogy milyen Európában szeretnénk élni. A tét az, hogy meg tudjuk-e védeni közösségeinket, kultúránkat, és mindazt, ami magyarrá teszi Magyarországot - hangsúlyozta az államtitkár.

"Minden pártot, és felelős politikai szereplőt arra kérünk, hogy buzdítson a választásokon való részvételre, és tegye világossá, hogy az igen vagy a nem szavazatot támogatja" - jelentette ki.

A kormány álláspontja változatlan és világos: csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel szeretnének együtt élni. "Ezért kérünk mindenkit arra, hogy szavazzon nemmel október 2-án" - mondta Dömötör Csaba.

A kormány Facebook-oldalára szerdán feltöltötték a kormányzati hirdetés képét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com