Amerikai kongresszusi képviselő állt ki Magyarország mellett

Amerikai kongresszusi képviselő állt ki a washingtoni törvényhozásban a magyar kormány migránspolitikája mellett. Ted Poe, texasi képviselő kedden "Magyarország és a menekültválság" címmel fejtette ki mondandóját.

"Először is, teljességgel irreleváns a külvilág véleménye arról, hogy Magyarországnak mit kellene, vagy mit nem kellene tennie. Magyarország szuverén állam, amely végül is a saját politikai döntéseit az érdekeinek és aggodalmainak megfelelően hozza meg" - fogalmazott a texasi republikánus politikus. Leszögezte: "ahogyan mi sem akarnánk, hogy Kanada mondja meg nekünk, mit tegyünk, úgy Magyarország sem akarja, hogy más országok, mint Németország, mondják meg, mit kell tenni".

OECD

A houstoni politikus szerint a menekültválság összetett kérdés, és az erkölcsi érvelésnek két oldala van: a háború elől menekülőket valóban segíteni kell, de közben nem szabad megfeledkezni arról a morális érvről sem, hogy egy kormánynak meg kell tartania polgárainak tett ígéretét arról, hogy megvédelmezi őket.

Poe kitért a menekültválság pénzügyi összefüggéseire is. Becsléseket idézett, melyek szerint Németországnak 2015-ben tízmilliárd euróba kerül az újonnan érkezettek befogadása, s ha Magyarország ennek mindösszesen csak a felét költené, ez szerinte akkor is az éves költségvetésének több mint hét százalékát tenné ki. Miközben Németország pénzügyileg képes a menekültáradat előidézte pénzügyi viharral megbirkózni, a magyar gazdaság erre valószínűleg nem lenne képes - vélte.

Az amerikai képviselő emellett OECD-adatokat idézett a magyar gazdaság állapotáról, kilátásairól, s kiemelte annak fontosságát, hogy Budapestnek inkább a saját népébe és gazdaságába kell beruháznia, semmint milliárdokat költeni mások elhelyezésére.

A gazdasági tényezők mellett fontosak a biztonságpolitikai megfontolások is - jelezte Poe, aki szerint az is nyilvánvaló, hogy a szíriai menekültek befogadása biztonságpolitikai kockázatokat is jelent. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet az elmúlt hónapokban az hangoztatta, menekültnek álcázva küldi embereit Európába azzal a céllal, hogy valóra váltsák fenyegetéseiket s terrorakciókat kövessenek el Nyugat-Európában.

"A magyar kormány nem gondolja, hogy minden menekült terrorista, de a biztonsági megfontolásokat nem szabad figyelmen kívül hagyni a humanitárius eszmék miatt" - fogalmazott Ted Poe. Hozzátette, hogy "Magyarországnak megvan a humanitárius kötelezettsége a saját népe iránt is. Magyarországtól és a szomszédos kelet-és közép-európai államoktól nem szabadna elvárni, hogy vállukra vegyék ennek a menekültáradatnak a terhét. Ezeket az országokat nem szabadna elítélni azért, mert a saját érdekeik alapján hozzák meg döntéseiket. Ehhez egész egyszerűen joguk van".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com