Az alaptörvényben kell szabályozni a terrorveszélyhelyzetet a kormány szerint

Alkotmánymódosítást javasol a kormány, hogy önálló tényállás legyen az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kedden, a Simicskó István honvédelmi miniszter által kezdeményezett ötpárti budapesti egyeztetés után.

A tárgyaláson a két kormánypárt mellett a Jobbik és az LMP képviseltette magát, az MSZP nem vett részt rajta.
Ha a parlament elfogadja az alkotmánymódosítást, a kormány terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén terrorveszélyhelyzetet hirdethetne.

fidesz

 

Ebben a helyzetben a kabinet olyan rendeletet alkothatna, amellyel az alkotmány rendelkezéseit nem érinthetné, de egyes törvények alkalmazását - sarkalatos törvényben rögzített szabályok szerint - átmenetileg felfüggeszthetné, eltérhetne tőlük. Ezek a rendeletek 60 napig maradnának hatályban, és ha a parlament nem erősíti meg őket vagy nem hosszabbítja meg ezt a határidőt, 60 nap után hatályukat veszítik.

Emellett terrorveszélyhelyzetben a honvédség segíthetné a rendőrség munkáját a belbiztonsági feladatokban - ismertette Gulyás Gergely, emlékeztetve, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben már volt erre példa.

A fideszes politikus jó esélyt lát arra, hogy a módosítás megkapja a szükséges kétharmados többséget az Országgyűlésben. Mivel az alaptörvény megváltoztatásához az összes képviselő kétharmadának támogatására van szükség, ellenzéki igen szavazatok is kellenek hozzá.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese, a parlament alelnöke elmondta, a kabinet szerint az európai biztonsági helyzet megváltozására tekintettel szükséges a terrorveszélyhelyzetre vonatkozó egyértelmű alaptörvényi szabályozás.

Szavai szerint a kormányzati javaslattal az alkotmányban most is megtalálható veszélyhelyzethez hasonló terrorveszélyhelyzet mint önálló tényállás jönne létre. Plusz garancia lenne, hogy a köztársasági elnököt és az Országgyűlés állandó bizottságait folyamatosan tájékoztatni kellene - tette hozzá.

Gulyás Gergely sajnálatát fejezte ki, hogy az MSZP nem tett eleget a honvédelmi miniszter meghívásának. "Úgy látjuk, hogy a szocialista párt nincs abban az állapotban, hogy egy ötpárti egyeztetésen saját álláspontot meg tudjon fogalmazni" - mondta.

Tájékoztatása szerint a Honvédelmi Minisztériumban tartott megbeszélésen a Jobbik és az LMP konstruktív hozzáállásról biztosította a kormányt, a nyilatkozataik a lényeget tekintve támogatást mutattak, a részletekben azonban voltak viták.

A politikus kérdésre közölte azt is, hogy a Fidesz minden olyan felvetést támogat, amely az önkéntes alapon szerveződő haderő megerősítését teszi lehetővé.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com