Az Együtt kiáll előállított aktivistái mellett (2. rész)

Az Együtt kiáll a plakátrongálás miatt előállított aktivistái mellett és minden jogi, illetve politikai segítséget megad nekik - mondta Szigetvári Viktor, a párt elnöke vasárnap az MTI-nek.

Az ellenzéki politikus kijelentette: az Együtt felháborítónak tartja, hogy a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök a bevándorlásról szóló, az országot megosztó plakátkampányba kezdett azért, hogy a munkanélküliségről és az oktatási rendszer válságáról elterelje a figyelmet.

együtt

Emlékeztetett: az Együtt polgári engedetlenségre szólított mindenkit a saját felelősségére, ebből a párt ifjúsági szervezetének aktivistái, de ő maga is kivette a részét.

"Sajnálom, hogy a kollégáimat előállították. Természetesen az Együtt minden jogi és politikai támogatást megad a barátainak" - mondta Szigetvári Viktor, hozzátéve, fontosnak tartják kifejezni azt az "elemi felháborodást", amit a bevándorlók ellen, a magyar adófizetők pénzéből indított plakátkampány miatt éreznek.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány ebben az ügyben "hergel", valójában nem hajlandó érdemben foglalkozni a bevándorlókkal. "Orbán Viktort nem a migráció és a bevándorlók érdeklik, hanem a Fidesz csökkenő népszerűsége" - értékelte az Együtt elnöke.

Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap közölte, hogy pártja feljelentést tesz a bevándorlásról szóló plakátok megrongálása kapcsán bűncselekményre felbujtás miatt. A kormánypárti politikus sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendőrség hat embert állított elő plakátrongálás miatt. Egyúttal azt is hangsúlyozta: a Fidesz a lehető leghatározottabban elutasítja ezt a "baloldali agressziót".

Az Együtt tudatta az MTI-vel, hogy Pápa Levente alelnök közérdekű adatigényléssel fordult az Országos Rendőr-főkapitánysághoz azt kérdezve, mennyibe kerül naponta az adófizetőknek az, hogy "a rendőrség éjjel-nappal őrzi ezeket a szégyenteljes plakátokat".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com