Az emberi erőforrások miniszterét kérdezik a legtöbben a parlamentben

Az Országgyűlés hétfőn fejezi be aktuális kéthetes ülését. A képviselők 24 kérdést intéznek majd a kormányhoz, amelyek többségében, tizenhárom esetben az emberi erőforrások miniszterétől várnak választ.

Az ülésnap délelőtt 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a kérdések következnek egy órában.

parlament

A parlament honlapján elérhető információk alapján a fideszes Dunai Mónika arról beszél majd kérdésében, hogy az emberek kevesebbet költenek gyógyszerekre.

A szocialista Bangóné Borbély Ildikó arra vár választ Balog Zoltántól, hogy a kabinet mit kíván tenni a kullancsok okozta fertőző betegségek megelőzéséért.

A jobbikos Farkas Gergely azzal a kérdéssel fordul majd a miniszterhez, hogy újra kívánja-e szabályozni a kormány a diákok érdekképviseleti rendszerét.

Az LMP-s Szél Bernadett arról kérdezi Balog Zoltánt, hogy "megfizetett bölcsődei dolgozók nélkül üres ígéret marad-e a bölcsődeépítési program".

A kérdéseket követően az azonnali kérdések és válaszok órájával, majd napirend utáni felszólalásokkal ér végét az Országgyűlés ülése.

MTI

Hozzászólások


Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.


Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.

http://ujhazak.com