• -2 ℃ / 5 ℃

Az NVI elnöke Erdösiné és Nyakó kérdését is az NVB elé terjeszti

Erdösi Lászlóné és Nyakó István vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kérdését is a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé terjeszti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.

Kedden délelőtt - miután a Kúria nyilvánosságra hozta, hogy elutasítja a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést - ketten is benyújtották kezdeményezésüket a témában az NVI-hez: Erdösi Lászlóné és Nyakó István MSZP-s politikus, a két benyújtás között négy másodperc volt a különbség.

kúria

Az NVI szeptember közepétől csak érkezési időpontot tartalmazó beadványt vesz át, az időbélyegző határozza meg, milyen sorrendben érkeztetik a dokumentumokat, ami meghatározza az elbírálás sorrendjét is. Az érkezési és elbírálási sorrendnek azért van jelentősége, mert a népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig.

Erdösi Lászlóné kérdése úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek - a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint - továbbra is zárva tartsanak vasárnap?" Nyakó István magánszemélyként pedig azt a kérdést nyújtotta be: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?"

Az NVI elnökének, Pálffy Ilonának öt napja volt arra, hogy formai szempontból megvizsgálja a beadott kérdéseket, amelyek ha megfelelnek a jogszabályi előírásoknak, akkor az NVB elé terjessze.

A kérdés formai vizsgálatánál az NVI elnöke a többi között azt ellenőrzi, hogy a kérdéshez benyújtottak-e húsz és harminc közötti támogató aláírást, a kezdeményezőt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az adatvédelmi nyilvántartásba vette-e, valamint a benyújtó magánszemély közölte-e a nevét, a lakcímét, a személyi azonosítóját és a nyilatkozatát arról, hogy a kezdeményezést magánszemélyként nyújtja be.

Az NVI elnöke azt is vizsgálja, hogy nem áll-e fenn az úgynevezett "párhuzamosság" a benyújtott és már folyamatban lévő kérdések között.

Az MTI érdeklődésére az NVI-nél vasárnap délután elmondták: a határidő vasárnap jár le, de - bár a "párhuzamossági moratórium" indokolná - Pálffy Ilona egyik kérdés esetében sem hoz elutasító határozatot és mindkét kérdést az NVB elé terjeszti. Pálffy Ilona célja ezzel az, hogy minél hamarabb eldőljön a hitelesítés kérdése.

Ha az elnök elutasította volna valamelyik kérdést, akkor a kezdeményezőnek 15 napja lett volna arra, hogy ismét benyújtsa és az NVB foglalkozzon vele.

Az NVB-nek a jogszabály szerint 30 napja van arra, hogy a kérdések hitelesítése ügyében döntsön, de Patyi András, a testület elnöke már pénteken jelezte: a bizottság igyekszik mielőbb döntést hozni a vasárnapi boltbezárásról szóló kezdeményezésekről, valamint a kormánynak a kötelező betelepítési kvótáról benyújtott kérdéséről.

Az NVB elnöke a pénteki ülésen azt is jelezte, a kifogások háromnapos elbírálási határideje miatt a testületnek hétfőn ülést kell tartania, ahol foglalkoznak majd Lukács Zoltán MSZP-s frakcióvezető-helyettes és Nyakó István kifogásaival, amelyeket a kedden az NVI Alkotmány utcai székházában történtek miatt nyújtottak be.

Kedd délelőtt tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen vártak ugyanis arra, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, a bíróság elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést. Az épületben megjelentek arra vártak, hogy a bírósági elutasítás után elsőként adhassák le saját kérdésüket.

A kérdést végül elsőként Erdösi Lászlóné tudta leadni, néhány másodperccel megelőzve Nyakó István MSZP-s politikust; a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusukat.

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com