Azonnali haderőreformot, létszámbővítést sürget az MSZP

Azonnali haderőreformot, a Magyar Honvédség létszámának feltöltését, technikai eszközeinek modernizációját és a működési forrásainak növelését követeli a kormánytól az MSZP.

Demeter Márta, a párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: "egyre veszélyesebbé váló világunkban" egyértelműen felértékelődik a fegyveres erők szerepe.

mszp

A bővülő feladatok ellátása már rövid távon is elképzelhetetlen a jelenlegi létszámhiány mellett - hangsúlyozta Demeter Márta, aki a vezérkari főnök tájékoztatására hivatkozva azt mondta: a Magyar Honvédség jelenlegi, békeidőre előírt 29 ezer 700-as létszámából mintegy 5500 katona hiányzik.

Az MSZP-s politikus azt mondta: a katonák tényleges száma évek óta csökken. A zárszámadási törvények tanúsága szerint a szerződéses katonák átlagos éves létszáma 2009-ben még 5950 volt, ez 2014-re több mint 15 százalékkal csökkent. Ráadásul 2010 után a védelemre fordított források is "mélypontra süllyedtek" - tette hozzá.

Demeter Márta elmondta: a héten az Országgyűlés olyan "honvédelmi tárgyú salátatörvényt" tárgyalt, amely "alkotmányos elveket és az érintettek alapvető jogait semmibe véve" lehetővé tenné a honvédség állományának "extrém túlterhelését".

Kifejtette: a kormány, törvényjavaslata elfogadása esetén, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben a katonák korlátlan mértékű túlszolgálatra és korlátlan mértékű készenléti szolgálatra lennének kötelezhetők, akár a minimális pihenőidő biztosítása nélkül is - hangsúlyozta a politikus. "Ráadásul minderről teljesen alkotmányellenesen, egy feles törvényben akarnak rendelkezni" - jegyezte meg.

Az MSZP-s képviselő szerint a jelenlegi helyzetben a Magyar Honvédség "óriási létszámhiánya" jelentős biztonsági kockázatot jelent. Mindezek nyomán az MSZP országgyűlési határozatot nyújtott be a Magyar Honvédség létszámának feltöltéséről - jelentette be Demeter Márta.

A Demeter Márta és képviselőtársa, Harangozó Tamás által jegyzett javaslatban rögzítik, hogy miközben a Magyar Honvédség létszáma "évről évre sorvad", addig az elmúlt években Magyarország és az egész Európai Unió biztonsági környezetében rendkívül kedvezőtlen változások történtek. A határozati javaslatban konkrét határidők megjelölésével arra köteleznék a kormányt, hogy tegyen intézkedéseket a Magyar Honvédség létszámhiányának megszüntetéséért.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com