Bakondi: a határvédelmi bázis létrehozása jelentős előrelépés

Bakondi György elmondta, 2015 óta folyamatos a migrációs nyomás az államhatáron, és folyamatosan keresik a megoldást, hogy az élő erős őrizetet hogyan lehetne csökkenteni a technikai biztosítás erősítésével.

Megerősítette, hogy a rendőrség és a honvédség erőinek garantálni kell az Európai Unió külső határának megvédését. Közölte, hogy a meglévő kerítést, amely 2015-ben készült, elektronikai eszközökkel "erősítették meg", továbbá megépült egy úgynevezett manőverút, amely minden körülmények között járható lesz a járművekkel, illetve kísérleti szakaszon megépült egy második kerítésrendszer, amely az eddigieknél erősebb - mondta el Bakondi György.

Elkészült a Magyar Honvédség kelebiai határvédelmi bázisa, és várhatóan tavaszig befejeződik a bácsalmási, a madarasi és a herszegszántói létesítmény kialakítása is. A négy, egyenként 150 ember elhelyezésére és pihenésére szolgáló tábor kiépítését tavaly ősszel kezdték meg Kelebián, Bácsalmáson, Madarason és Hercegszántón. Az utóbbi három helyen a bázis várhatóan tavaszra készül el, és ha szükséges, a konténerekre egy emeletet rá lehet építeni, így a hatszáz férőhely bármikor a duplájára növelhető.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com