Bakondi: dezinformációk miatt egyre többen indulnak a magyar határra

Ugyanakkor sokan igen rossz, fűtetlen körülmények között tartózkodnak Szerbiában, ezért csoportosan és erőszakosan kísérlik meg a határátlépést, mert azt gondolják, rosszabb helyzetbe már nem kerülhetnek - közölte Bakondi György.

Őket minden esetben embercsempészek segítik - tette hozzá. Mint elmondta: ma esküt tesz a határvadászok első 500 fős csoportja, akik a szerb határszakaszon kezdik meg a szolgálatot, ugyanis továbbra is ez a migránsok fő útvonala. Továbbá immár számos más útvonalon is próbálkoznak, például Belorusszia felől Litvániába és Lengyelországba akarnak eljutni, de Románia és Ukrajna felől is próbálnak bejutni Magyarországra - mondta Bakondi György.

A főtanácsadó a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról szólt, hogy a nagy hideg ellenére sem csökken a migránsok nyomása a magyar határon. Naponta 80-100 ember próbálkozik a bejutással a szerb-magyar határ teljes szakaszán. Ebben a helyzetben a példás helytállást mutatnak a határon szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák, akiknek a munkáját melegedő helyiségek működtetésével, melegítő itallal és különleges téli ruházattal segítik - mondta Bakondi György.

MTI

Hozzászólások

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

http://ujhazak.com