Balog Zoltán: júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók

Júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozó szakemberek a jelenlegi bérpótlékon felül - jelentette be az emberi erőforrások minisztere egy pénteki budapesti rendezvényen.

Balog_ZoltánBalog Zoltán elmondta, a kormány szerdai döntése értelmében 65 ezer szakmai dolgozó bérkiegészítésére az idei költségvetésben 7,6 milliárd forintot biztosítanak, jövőre pedig 15 milliárd forintot.

Hozzátette, hogy a szociális területen dolgozók, ahogy tavaly, úgy az idén és jövőre is megkapják a korábban megítélt - összesen 12 milliárd forint - bérpótlékot.

Közölte, ez azt jelenti, hogy három év alatt 60 milliárd forinttal emelték a szociális szférában dolgozók jövedelmét, ebbe bele nem számítva a minimálbér-emelést.

Balog Zoltán erről a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélt, ahol - Novák Katalin és Czibere Károly államtitkárral - díjakat adott át a szociális és családügyi területen kiemelkedő tevékenységet végző szakembereknek és művészeknek.

Kiemelte, a kormány munkájának a középpontjában a családok állnak, mert erős családok tudnak a gyermekeknek biztonságot adni, számukra jövőt biztosítani.

A miniszter eddigi kormányzati intézkedéseket sorolt fel, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint másfél éve nő a születések száma Magyarországon, ami azt jelenti, egyre többen gondolják úgy, hogy érdemes gyermeket vállalni. Szerinte a statisztikai adatok óvatos bizakodásra adnak okot.

Elmondta, tavaly több gyermek született - mintegy 91 500 -, mint az elmúlt öt évben bármikor, és arról is szólt, hogy egyre többen kötnek házasságot.

Hozzátette: ebben minden bizonnyal szerepe lehet az "állami nászajándéknak" is, azaz a házassági adókedvezménynek.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a legutóbb 30 évvel ezelőtt, 1985-ben emelkedett olyan mértékben a születések száma, mint tavaly.

Balog Zoltán kitért arra: a kormány a következő években szeretne még többet tenni a családokért, a családok terheinek csökkentéséért. Megjegyezte, hogy az elmúlt öt évben a családokért tett intézkedések összege elérte az ezermilliárd forintot.

Hozzátette ugyanakkor, hogy "a pénz nem minden", elkötelezett, elhivatott emberekre van szükség, akiknek a munkáját a kormány szeretné elismerni.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a díjazottakat méltatva arról beszélt, rajtuk keresztül mondanak köszönetet azoknak a szakembereknek, akik nap mint nap ugyancsak a családokért dolgoznak, segítséget és támogatást nyújtanak a számukra.

Az ünnepségen Pro Familiis-díjat vehetett át Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke, Bartos Erika gyermekkönyvíró, a Citera Alkotó Kft. ügyvezetője, Bíró László katolikus tábori püspök, Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetője, szakmai igazgatója, Dévény Anna, a Dévény Anna Alapítvány elnöke, Halász Judit, a Vígszínház színművésze, Lakatosné Szám Katalin, a Képmás Magazin főszerkesztője, Mohay Tamás, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének igazgatója és Mohayné Keresztes Ilonát, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezető szerkesztője (megosztva), Pálhegyi Ferenc pszichológus, nyugalmazott főiskolai tanár, Pászthy Beáta Klára, a Semmelweis Egyetem I. számú gyermekgyógyászati klinikájának gyermek- és ifjúságpszichiátere, Rónaszékiné Keresztes Monika Mária volt országgyűlési képviselő, a Népesedési Kerekasztal tagja, Schultheisz Judit, a Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért orvos igazgatója, Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója, Szabó Endre belgyógyász, Baginé Gavaldik Lívia, a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat pszichológiai tanácsadója, Erősné Balogh Szilvia, Nagyecsed önkormányzatának projektvezetője és Oláh Zsolt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora.

Pro-Caritate-díjat kapott Göncziné Sárvári Gabriella, a Kőbányai Egyesített Bölcsődék vezetője és Nagy Károly, az Országgyűlés Hivatalának német-orosz szakos idegenvezetője.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com