Balog Zoltán: párbeszéd nélkül nem lehet jó iskolát építeni

Párbeszéd nélkül nem lehet jó iskolát építeni - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Szegeden, egy szakmai fórumon.

Balog Zoltán A jövőért, gyermekeink oktatásáért című országos igazgatói konferenciasorozat szegedi állomásán a szerdai pedagógussztrájkról azt mondta, amikor rendelkezésre állnak a szakmai kérdések tisztázására a fórumok, akkor érdemes azokra koncentrálni.

Download

A munkabeszüntetésben a pedagógusok kevesebb mint 20 százaléka vett részt. A kormány azonban nemcsak a sztrájkot nem támogató négyötöddel, hanem valamennyi tanárral szeretne párbeszédet folytatni - közölte a politikus.
A miniszter leszögezte ugyanakkor, hogy különbséget kell tenni szakmai és politikai kérdések között.

Ha egy intézményben megbomlik a rend, a konszenzus, akkor azt nehéz visszaállítani, ezért a pártpolitikának nincs helye az iskolákban - tette hozzá.

Balog Zoltán a köznevelés rendszerének átalakítása során a legfontosabbnak azt tartja, hogy a jelenleg tervezett változások ne visszalépést jelentsenek, hanem javulást hozzanak. Úgy fogalmazott, 2010-ben alapvetően konszenzus volt abban, hogy a magyar iskola nem teljesít jól, és változásra van szükség a többi között a fenntartó kérdésében, a finanszírozás ügyében, a területi különbségek mérséklése érdekében.

A 2017-es költségvetésben a köznevelésre 130 milliárd forint többlet áll rendelkezésre. Idén 38 milliárd forint pluszforrást már biztosított a kormány - mondta, hozzátéve: bízik abban, hogy a második félévben is hasonló összeget kaphat az oktatás.

A tárcavezető felvetette, hogy a 2017-es béremelésnél legyen lehetőség a minőség és a munkaterhelés alapján differenciálni. A miniszter előadása után a kérdésről kikérte a tanácskozáson részt vevő intézményvezetők véleményét, akiknek kétharmada támogatta a javaslatot.

Balog Zoltán kitért arra: az egyik legfontosabb lépés az igazgatói jogosítványok visszaadása, illetve bővítése, az intézményvezetői felelősség mellé a megfelelő döntési lehetőségeknek is társulniuk kell.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com