• 1 ℃ / 5 ℃

Balog Zoltán: szövetséget kötöttünk az egészségügyben

Szövetséget kötöttünk az egészségügyben - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a TV2 Mokka című műsorában hétfő reggel.

A miniszter emlékeztetett: az elmúlt 3-4 évben 500 milliárd forintot költöttek a vidéki kórházak fejlesztésére, konszolidálták a kórházak adósságát, most pedig emelkedik az egészségügyben dolgozók bére, javulnak munkakörülményeik.

balog zoltán

Európában a magyarok töltik a legtöbb időt a kórházakban, ezért most a kormány arra törekszik, hogy a népegészségügyi programokkal, prevencióval, a háziorvosi ellátás javításával, a járóbeteg- és egynapos ellátás fejlesztésével ezt az időt csökkentse - tette hozzá.

Balog Zoltán beszélt az új budapesti kórházi ellátási rendszerről is. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy három kórházat fejlesztenek, egy újat pedig építenek.

Ezeket a megközelíthetőség, a vonzáskörzet, a kórházak jelenlegi állapota alapján jelölték ki. A tervek szerint északon a Honvédkórházat fejlesztik, Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórházat, Dél-Budán, Kelenföldön pedig egy új kórház épül. Észak- és Közép-Budán pedig a Kútvölgyi kórház lesz a súlypont, azt fogják fejleszteni - mondta.

Arra a kérdésre, mennyibe fog kerülni mindez, a miniszter azt mondta, még "komoly számolás folyik", de "kétszámjegyű milliárdról van szó, és nem egyessel kezdődik".

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com