Békés Megyei Kormányhivatal: megépül az M44

Az M44-es gyorsforgalmi út a már bejelentett tervek szerint megépül - közölte a Békés Megyei Kormányhivatal hétfőn az MTI megkeresésére.

Előzőleg az MSZP Békés megyei 1. választókerületi szervezetének elnöke, Miklós Attila az MTI-nek eljuttatott közleményben azt írta: a kormány múlt heti határozatában törölte Békéscsaba útkapcsolatának kiépítését, és így egyelőre nem épül meg az M44-es.

mszp

A békéscsabai MSZP-szervezet a portfolio.hu portál cikkére hivatkozva közölte, hogy mégsem épül meg az M44-es.

Erre reagálva a Békés Megyei Kormányhivatal tudatta: az M44-es gyorsforgalmi úttal kapcsolatban továbbra is az a kormányhatározat van érvényben, amely szerint a kormány több közútfejlesztési projekt megvalósítását támogatja, a projektek között szerepel az M44-es Tiszakürt-Kondoros; Kondoros-Békéscsaba; Nagykőrős-Tiszakürt; az M8 Kecskemét-Nagykőrös közötti szakasza, valamint az úgynevezett Fürjesi út (M44-4432 közötti összekötő út Békéscsabánál) projekt megvalósítása.

Az M44-es tehát meg fog épülni - hangsúlyozták.

A korábbi sajtóhírek szerint az M44-es gyorsút Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszának kivitelezése idén ősszel, a Kondoros-Békéscsaba közötti szakasz 2017 tavaszán, a Nagykőrös-Tiszakürt szakasz kivitelezése pedig 2017 nyarán kezdődhet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com