Brókerbotrány - DK: teremtsék meg a Quaestort vizsgáló bizottság felállításának feltételeit!

A Demokratikus Koalíció azt követeli, teremtsék meg a feltételeket, hogy a Quaestor-ügyet vizsgáló bizottság felállhasson és elkezdhesse munkáját - erről a párt alelnöke beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

quaestorVarju László skandalumnak nevezte, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hétfői ülésén nem döntött a bizottság felállításról szóló kezdeményezés tárgysorozatba vételéről, ehelyett elnapolta a kérdést. A független képviselő azt mondta, a jelen időszak nem csak a vizsgálóbizottság ellehetetlenítéséről szól, mert "vizsgálatok leállítását is végzi a kormány".

Varju László szerint a Quaestor-ügyben Matolcsy György jegybankelnök és a Magyar Nemzeti Bank egyértelműen felelős, "bűntársa, elkövető társa" Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, lehet beszélni Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter felelősségéről is, de a legnagyobb felelősséggel Orbán Viktor miniszterelnök tartozik, "aki bennfentes információkkal visszaélve", embereknek és cégeknek adott lehetőséget arra, hogy hamarabb vegyék ki a pénzüket.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com