Brókerbotrány - Együtt: vizsgálják ki, hogy mennyi önkormányzati pénz ragadt bent!

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja azt követeli, hogy induljon egy mindent átfogó vizsgálat és derüljön ki, hogy a magyar önkormányzatoknak összesen mennyi pénzük ragadt bent a brókercégeknél - mondta Juhász Péter pénteken Budapesten. Az alelnök azt is közölte: szeretnék, hogy az ügynek legyen meg mind a politikai, mind a büntetőjogi következménye.

együttA politikus hangsúlyozta, hogy csak Győrben egymilliárd forint ragadt bent, de más önkormányzatok is kárt szenvedtek. Az Együtt arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert, gyűjtse össze: mely önkormányzatok és mennyi pénzt helyeztek el a brókercégeknél, de erre még nem kaptak választ.

Azt viszont lehet tudni, hogy Vecsésen kétszázmillió, Százhalombattán pedig kétmilliárd forint ragadt bent - folytatta. Hozzátette, hogy Almásfüzitő önkormányzata hétszázmilliót helyezett el a Buda-Cash-nél, méghozzá úgy, hogy ezt egy megkeresésükre válaszolva a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) javasolta nekik.

Pataki Márton, az Együtt elnökségi tagja úgy fogalmazott: a Quaestor vezetője, Tarsoly Csaba becsapta, átverte az embereket és most a Fidesz is erre készül. A politikus az általa csak "Rogán-féle blöfftörvénynek" nevezett vagyonzárolási törvényről azt mondta, hogy "az egy nap alatt lebukott".

Azzal érvelt, hogy Ibolya Tibor fővárosi főügyész a televízióban azt nyilatkozta: a jelenleg hatályos jogszabályok alapján is le lehet foglalni a felelősök vagyonát.

Pataki Márton a főügyész azon kijelentését, hogy eddig 160 milliárd forintnyi vagyont sikerült lefoglalni, szemfényvesztésnek nevezte.

Szavai szerint a Nemzeti Nyomozó Irodának és az ügyészségnek nincsenek vállalatértékelési vagy ingatlanértékelési szakemberei, de ha lennének is, akkor sem lehetne egy ilyen szintű munkát ennyi idő alatt elvégezni. Hozzátette, egyébként sincs kereslet az ilyen típusú ingatlanokra.

Az elnökségi tag ezért felszólította az ügyészséget, hogy álljanak elő egy listával és mutassák be, milyen elemek találhatóak a lefoglalt vagyontömegben.

Varga Márk, az Együtt győri önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly március 27-én Borkai Zsolt polgármester arról tájékoztatta a város közgyűlését: egymillió forintot helyeznek el értékpapírszámlán a Quaestornál.

Szavai szerint a múlt heti közgyűlésen rákérdezett a polgármesternél, hogy a városnak az egymillió forinton túl van-e bármilyen hasonló befektetése. Varga Márk az esetet úgy írta le, hogy a polgármester a szavába vágott és közölte, hogy nem egymillió, hanem egymilliárd van a Quaestornál az értékpapírszámlán.

A politikus hangsúlyozta, hogy a közgyűlés egymillió forintról döntött, a korábban kiadott tájékoztató anyagban és egészen csütörtökig a város honlapján is ez az információ szerepelt. A képviselő kijelentette: a polgármester félretájékoztatta a közgyűlést.

Varga Márk úgy fogalmazott: pingpong-mérkőzés folyik a felügyelet, a Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt. (Keler), a Quaestor, a győri városháza és a győri Fidesz között, miközben nem látszik, hol van a győri emberek pénze. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat baloldali tagjai, az Együtt és az MSZP önkormányzati képviselői azt kezdeményezik, hogy egy rendkívüli közgyűlésen tisztázzák a kérdés hátterét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com