Brókerbotrány - Fidesz: a bankok akadályozzák a kártalanítást

A Fidesz szerint a bankok akadályozzák a brókerbotrányok áldozatainak kártalanítását, az ellenzéki pártok pedig félrevezetik a közvéleményt.

A kormánypárt ezt szerdán arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy napközben Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője azt mondta, a Magyar Nemzeti Banknak kölcsönt kellene adnia a Befektetővédelmi Alapnak, hogy mielőbb kártalanítsák a brókerbotrányok áldozatait.

Fidesz_New_logo

A Fidesz hangsúlyozta: az LMP nem szavazta meg a károsultak kártalanításáról szóló törvényt, vagyis "ha rajtuk múlott volna, a károsultak most nem hogy hatmillió forintot, de egy fillért sem kapnának".

A Quaestor károsultjainak kártalanítását a bankok akasztották meg azzal, hogy az Országgyűlés döntését megtámadták, beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz - írták, hozzátéve: az ellenzéki pártok megpróbálják félrevezetni brókercsalások károsultjait.

A kormánypárti javaslatoknak köszönhetően a parlament minden szükséges törvényt elfogadott ahhoz, hogy véget lehessen vetni az évtizedes pénzügyi korrupciónak - emelték ki. "A brókercégek működésére szigorúbb szabályokat alkottunk, megvalósult a csaló brókerek vagyonának zárolása és lehetővé tettük a brókercsalások áldozatainak kártalanítását is" - fogalmazott a Fidesz.

Kitértek arra is, hogy most a hatmillió forintig terjedő kártalanítás történik meg, ami a károsultak többségének megoldást jelent. A hatmillió forint feletti megtakarítással, befektetéssel rendelkezők esetében meg kell várni az Alkotmánybíróság döntését, és annak függvényében lehet befejezni a károsultak kifizetését.

A Fidesz bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság mielőbb döntést hoz az ügyben és teljesül a parlament akarata, vagyis a "szocialista brókerbotrányok áldozatai hozzájutnak a kártalanításhoz, a csaló brókerek pedig a börtönbe kerülnek" - írták.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com