Brókerbotrány - Fidesz: aki nem támogatja a felügyelet erősítését, az a csaló brókerek oldalára áll

A Fidesz-frakció szóvivője szerint azok az országgyűlési képviselők, akik a parlamenti szavazáson támogatni fogják a jegybank pénzügyi felügyeleti hatáskörének megerősítését, azok az emberek pártján lesznek, akik viszont nem szavazzák meg, azok a csaló brókerek oldalára állnak.

Fidesz_New_logoTuzson Bence hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, a parlament újabb lépést tehet a brókerügyekkel összefüggésben: a bizalom erősítése érdekében törvényt fogadhat el az ellenőrzési rendszer szigorításáról. A politikus célként azt határozta meg, hogy a jövőben ne forduljanak elő az elmúlt időszak brókerbotrányaihoz hasonló esetek.

Új időszak kezdődhet, egy erősebb jegybank működhet a felügyelet területén - hangoztatta a frakciószóvivő.
Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a javaslatnak vannak kétharmados passzusai is, ezért szükség van hozzá ellenzéki pártok támogatására is, amelyeknek így - mondta - színt kell vallaniuk: az emberek vagy a csaló brókerek oldalára állnak.

Múlt pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium is közleményt adott ki, amelyben reményét fejezte ki, hogy az ellenzéki képviselők is megszavazzák a szóban forgó pénzügyi törvényjavaslat-csomagot. A kormány célja - írták -, hogy megerősítse a pénzügyi fogyasztóvédelmet, és biztosítsa a pénzügyi közvetítőrendszer intézményeinek hatékonyabb, biztonságosabb működését. A módosítás egyik kiemelt eleme, hogy a jegybank a jövőben rövidebb időközönként tarthasson vizsgálatokat a pénzügyi piacok egyes szereplőinél.

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com