Brókerbotrány - MSZP: az igazságügyi miniszter álljon ki a kártalanítás mellett!

Közös nyilatkozat megtételére hívja Szakács László szocialista képviselő Trócsányi László igazságügyi minisztert, miután arról tájékoztatta, hogy a Quaestor-károsultak kártalanításáról szóló törvény végrehajtását nem hátráltatja az Alkotmánybíróság (Ab) eljárása.

Szakács László hétfőn sajtótájékoztatón ismertette az írásbeli kérdésére kapott választ, amely alapján azt kérte Trócsányi Lászlótól: jövő héten közösen álljanak ki egy sajtótájékoztatón a károsultak kártalanítása mellett.

mszp

A politikus emlékeztetett: korábban írásbeli kérdéssel fordult a nemzetgazdasági miniszterhez, amelyre azonban az igazságügyi tárca vezetője válaszolt.

Mint azt az Országgyűlés brókerbotrányt vizsgáló albizottságának szocialista tagja korábban ismertette, egyebek mellett azt kérdezte Varga Mihálytól: miért hivatkozik a tárca az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszok elbírálására, amikor annak nincsen halasztó hatálya a törvény végrehajtására?

Szerinte ez a kérdés Trócsányi László válaszával nyugvópontra érkezett, vagyis a kormányzat által alkotott törvény végrehajtásával kártalanítani kell a mintegy 30 ezer érintettet.

Kijelentette azt is: a Magyar Nemzeti Bank mulasztott, így felelőssége van az ügyben.

Bírálta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, mert szerinte "elszaladt" a válaszadás elől, az igazságügyi miniszter pedig "Orbán Viktornak címzett levelére válaszolt", holott ő nem írt levelet a miniszterelnöknek. "Van elég nagy kupleráj a kormány környékén" - értékelte mindezt a szocialista politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com