Buda-Cash - Fidesz: a botrány nem történhetett volna meg az MSZP-s törvénymódosítások nélkül

A Fidesz szerint a Buda-Cash-brókerbotrány nem történhetett volna meg a korábbi MSZP-s többségű parlament törvénymódosításai nélkül.

buda cashA nagyobbik kormánypárt vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke pártja nevében ismét felszólította a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), kártalanítsa a DRB-bankcsoport - a Buda-Cash-ügy miatt nehéz helyzetbe került - összes ügyfelét.

A Fidesz azt kéri, az MSZP árulja el, hogy a kormányzásuk idején nagy becsben tartott brókercég vezetői hova tüntették el az emberek pénzét. Megjegyezték: a Buda-Cash immár a második szocialista brókerbotrány.

Közölték: 2004-ben azért váltották le Szász Károlyt a pénzügyi felügyelet éléről, hogy "a brókerek ismét szabadon garázdálkodhassanak". 2004-ben törölték el az évenkénti ellenőrzés kötelezettségét, 2009-ben csak ötévenkénti helyszíni ellenőrzést írtak elő a brókercégeknél, és 2010 májusában a kormányváltás előtt sürgősen lezavarták a Buda-Cash helyszíni ellenőrzését, hogy az új kormány számára rendben lévőnek tűnjön minden - tették hozzá.

A közlemény szerint a Bajnai-kormány a Buda-Cash korábbi vezetői közül kormánybiztost, MÁV-vezérigazgatót és miniszteri kabinetfőnököt nevezett ki. A magyar embereknek választ kell kapniuk arra, hogy a Bajnai-kormány ezen vezetői tudtak-e a Buda-Cashnél lezajlott csalásokról, és segítettek-e a pénzek eltüntetésében - írták a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com