Cseresnyés Péter: ma többen dolgoznak, mint öt éve

Ma többen dolgoznak, mint öt éve, a fiatalok foglalkoztatottságának aránya is javult - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Fidelitas Tatárszentgyörgyön tartott háromnapos ifjúságpolitikai konferenciájának vasárnapi zárónapján.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az elmúlt 5 év eredményeiről szólva elmondta: 2010-ben 3,8 millió foglalkoztatott volt, a legutolsó adatok szerint már 4,2 millió ember dolgozik Magyarországon, a közfoglalkoztatottak száma 200 ezer. A versenyszférában 328 ezerrel dolgoznak többen, közülük mintegy 60 ezren külföldön - tette hozzá.

fidelitas

A közfoglalkoztatáshoz kapcsolódva egyebek mellett azt emelte ki, hogy a humánerőforrás komoly tartaléka az a roma réteg, amelyik jelen pillanatban jóval képzetlenebb, mint az átlagos népesség. Az államtitkár véleménye szerint ezek az emberek a korábbi rossz foglalkoztatás- és gazdaságpolitika miatt nem voltak arra kényszerítve, hogy elmenjenek dolgozni. Ez azért probléma - magyarázta -, mert ha olyan családban nő fel a gyerek, ahol a szülő, nagyszülő sem dolgozott, az rossz példát jelent, s később neki sem lesz más igénye.

A közfoglalkoztatással összefüggésben az államtitkár úgy vélte: lehet hasznos és értelmes munkát adni, és nagyon sokan akarnak és tudnak ilyen munkát végezni. Megjegyezte: a közfoglalkoztatásból 16-18 százaléknyian kerülnek ki az elsődleges munkaerő-piacra, és ezt az arányt növelni kell.

A fiatalokról szólva elmondta, míg 2010-ben 20 százalék alatt volt a foglalkoztatottak aránya a 17-25 év közötti korosztály esetében, ez a szám most 25 százalék fölött van, a munkanélküliség pedig 36 százalékról 18-ra esett vissza.

A szakképzés fontosságáról az államtitkár megjegyezte: ma a beruházókat az érdekli elsősorban, hogy van-e képzett, képezhető munkaerő. Hozzátette: a szakképzés jelentősen át fog alakulni 2016-tól, s az első lépések már megtörténtek, 2015 júliusától a szakképző intézmények az NGM-hez kerültek.

A szakképző rendszer átalakítása mellett azonban ugyanilyen fontos, hogy "a fejekben is sikerüljön rendet rakni", és visszanyerje rangját egy szakma elsajátítása - emelte ki. Nem lesz sikerélménye ugyanis annak a fiatalnak, akinek a képességei alapján nem a gimnáziumot, a felsőoktatást kellene választania, de a szülők tervei között ez szerepel. Miközben - hívta fel a figyelmet - egy jó szakma révén nemcsak sikeres lehet, de meg is tud élni belőle. Ugyanakkor lehetőség lesz a szakirányú továbbtanulásra is - fűzte hozzá.

Cseresnyés Péter fontosnak nevezte azt is, hogy a képzések a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) való egyeztetés után történnek.

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) alapító elnöke úgy vélte, hogy a következő öt évben eldől a következő 50 év sorsa. Az adatokat ismertetve elmondta, hogy vállalkozással mintegy 1 millió ember hozható összefüggésbe Magyarországon, és kevesebb mint 260 ezer az, aki 40 év alatti. Hangsúlyozta: a kis- és közepes vállalkozások adnak munkát a foglalkoztatottak több mint kétharmadának, s ha ezek a cégek eltűnnének, az katasztrofális helyzetet jelentene.

A FIVOSZ elnöke szólt arról is, hogy miközben az Európai Unióban komoly támogatások segítik a fiatalokat, mégis itt a legkevésbé vállalkozó kedvűek. Hozzátette: jó fiatal vállalkozónak lenni Magyarországon, ahol egyedüli országként komplex program segíti őket. Felidézte: 7 milliárd forintból 3500 fiatal juthatott oktatáshoz, 1500 fiatal pedig 3-6 millió forint vissza nem térintendő támogatást kapott.

Kovács Patrik álláspontja szerint segíteni kell a munkanélküli fiatalokat önfoglalkoztatóvá válni, "mert egyébként a fiatalok sokkal nagyobb arányban alkalmaznak fiatalokat cégeikben, mint mások".

A fiatal vállalkozó előadásában "veszélyeztető" tényezőként említette az önismeret, a realitások ismeretének hiányát, sürgette a vállalkozási ismeretek oktatását, valamint a nyelvtudás fontosságát hangsúlyozta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com