Czunyiné: az elmúlt két évtized legnagyobb táboroztatási programja zajlik

Az elmúlt négy évben az Erzsébet-programnak köszönhetően két évtized legnagyobb táboroztatási programja valósult meg Magyarországon - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára csütörtök délelőtt a zánkai Erzsébet-táborban tartott sajtótájékoztatón.

Czunyiné Bertalan Judit kiemelte, az Erzsébet-program fennállásának négy éve alatt mintegy hatszázezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, akiknek fele gyermek volt.

erzsébet program

Hozzátette: a táborozó gyerekek mellett nagycsaládosok, fogyatékossággal élők és nyugdíjasok számára is biztosítanak pihenési lehetőséget, valamint a kormány vállalta, hogy több ezer kárpátaljai magyar gyermek üdültetését biztosítja.

Az államtitkár elmondta, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az idén a tervek szerint több mint hatmilliárd forintot fordít szociális üdültetésre. Ebből hárommilliárd forintot a családok, nyugdíjasok, fogyatékossággal élők üdültetésére az Erzsébet-utalvány pénzügyi eredményéből és további hárommilliárd forintot a gyermektáboroztatásra költségvetési forrásból biztosítanak.

Arról is beszélt, hogy folyamatosan nő a résztvevők létszáma: 2012-ben csaknem ötvenezer emberrel indult a program, az idén viszont már a százezret is meghaladja a táborozó gyermekek száma.

A táborok ebben az évben június 21-én indultak és tíz héten át, augusztus 28-ig zajlanak. A fiatalok ezer-kétezer forint önerő befizetése mellett hatnapos turnusokban, teljes ellátás mellett csaknem nyolcvanféle táborban vehetnek részt Magyarországon Balatonberényben, Fonyódligeten és Zánkán, valamint Erdélyben a Madarasi-Hargiták lábánál a tavaly nyáron nyitott ivói táborban - tette hozzá.

Elmondta, hogy ezen a héten Zánkán mintegy 1600 gyermek - köztük kétszáz kárpátaljai fiatal - vehet részt birkózó-, az erdő-mező élővilágával foglalkozó, vízimentő-, túlélő-, illetve speciális görkorcsolyatáborban.
Örömtelinek nevezte, hogy annak indulása óta neves sportolók, művészek és szakemberek álltak a program mellé, így a táborokat többek között olyan világhírű sportolók vezethetik, mint Komáromi Tibor birkózó, Balogh Gábor öttusázó vagy Szávay Ágnes teniszező.

Az államtitkár kitért az Erzsébet-program keretében működő napközis táborokra is, ahol a gyermekek számára a szakszerű felügyelet és az étkezés biztosítása mellett a tananyaghoz kapcsolódó hasznos programokat is nyújtanak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com