DK: a demokratikus pártok ne asszisztáljanak Orbán menekültügyi politikájához!

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a demokratikus ellenzéki pártokat, hogy ne asszisztáljanak a miniszterelnök "embertelen menekültügyi politikájához" - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt szóvivője.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Orbán Viktor kedden azért találkozott a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, hogy támogatókat szerezzen a közös európai menekültügyi politika elutasításához.

gréczy zsolt

A kormányfőnek soha nem volt akkora szüksége magyar támogatókra, mint most, mert gyakorlatilag egyedül maradt Európában; a magyar kormányfőnek egyetlen barátja maradt, a nyíltan magyarellenes szlovák Robert Fico, ők ketten állnak a teljes európai menekültügyi egység útjában - értékelt.

A szóvivő felszólította az MSZP és az LMP frakcióvezetőit, Tóbiás Józsefet és Schiffer Andrást, hogy ne legyenek Orbán Viktor és Robert Fico "tettestársai" a menekültpolitikában.

A DK szerint Magyarországnak már a kezdetektől támogatni kellett volna a kvótarendszert, az - mondta Gréczy Zsolt - méltányos és arányos azzal, amit Magyarország teherbíró képessége el tud viselni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com