DK: a kormányfő arra kér felhatalmazást, hogy kivezesse Magyarországot az EU-ból

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor kormányfő a kvótareferemdumon valójában arra kér felhatalmazást, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból.

Az Országgyűlés kedden rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást a kormány kezdeményezésére. A népszavazási kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?".

dk

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke keddi, az MTI-nek küldött közleményében kiemelte, mivel az Országgyűlésben népszavazás kiírásáról nem kétharmados szavazás döntött, a DK színeiben politizáló független képviselők bojkottálták a szavazást. Molnár Csaba szerint a kormány kérdése jogilag alkalmatlan bármiféle döntéshozatalra, emellett hazug is.

"Orbán Viktor valójában nem pár száz ember befogadásáról szavaztat, hiszen pontosan tudja, hogy nem lehetünk potyautasok az EU-ban, nem tarthatjuk a markunkat úgy, hogy közben kihúzzuk magunkat a közös feladatok alól. Orbán Viktor valójában arra kér felhatalmazást, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból. Ez pedig ellentétes a magyar emberek érdekeivel" - írta a politikus.

Molnár Csaba jelezte: a DK bojkottálni fogja az Európa-ellenes népszavazást és a népszavazástól való távolmaradásra biztatnak, mert - megfogalmazásuk szerint - a távolmaradás is szavazat, mivel "aki távol marad, az Európára szavaz".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com