Együtt: módosítani kell a határon túli magyarok szavazásáról szóló szabályokat

Az Együtt szerint újra kell gondolni a határon túli magyarok választási szabályait, mert a jelenlegi rendszerben a 2018-as választásokon több tízezer szavazólap sorsa teljesen bizonytalan lesz.

A párt vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a külhoni, magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok regisztrációja tíz évig érvényes, így ismételt regisztrálás nélkül is szavazhatnak több tízezren 2018-ban, függetlenül attól, hogy pontosítják-e a lakcímüket.

együtt

Így szavazólapok tízezreinek útja válik teljesen ellenőrizhetetlenné, egészen a szavazatgyűjtő urnákig - írták.
A párt azt követeli a kormánytól, hogy haladéktalanul állíttassa le a Nemzeti Választási Iroda adatfrissítési akcióját, mert az a jelenlegi formájában csakis a 2018-as tömeges választási csalások lehetőségét készíti elő.

Az NVI korábbi tájékoztatása szerint a napokban több tízezer levelet küld ki a névjegyzékben szereplő határon túli magyaroknak, felkérve őket, hogy jelezzék az adataikban bekövetkezett változásokat, illetve regisztráljanak a névjegyzékbe, ha még nem tették meg azt.

MTI

Hozzászólások


Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!


Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

http://ujhazak.com