Együtt-PM: az Országgyűlés jogtalanul korlátozta a képviselők szólásszabadságát

Az Együtt-PM-nek igaza volt, amikor az állította, hogy a Kövér László elnökölte Országgyűlés, illetve a Fidesz-kormány jogtalanul korlátozta képviselőik szólásszabadságát - reagált az Emberi Jogok Európai Bírósága elsőfokú ítéletére két volt képviselő, Szabó Rebeka és Karácsony Gergely kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A strasbourgi székhelyű bíróság kedden közzétett döntésében úgy határozott: Magyarország megsértette Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes és Lengyel Szilvia LMP-s, valamint Karácsony Gergely, Szilágyi Péter, Dorosz Dávid és Szabó Rebeka PM-es képviselők szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogát azzal, hogy tavaly az Országgyűlés különböző ügyekben megbírságolta őket. Az érintetteknek vagyoni és nem vagyoni kártérítést is megítéltek, továbbá az üggyel kapcsolatban felmerült költségeik megtérítésére is kaphatnak pénzt.

egyutt-pm_logoSzabó Rebeka elmondta, hogy az elmúlt évben öt, az Együtt-PM-hez tartozó képviselő tiltakozott molinókkal az ülésteremben, amelyet Kövér László házelnök összesen több mint félmillió forintos pénzbüntetéssel sújtott.
Karácsony Gergely a döntést precedensértékűnek nevezte, mondván: az világossá tette, hogy ami "a Kövér László-i parlamentben normális", az Európából nézve elfogadhatatlan, "egy putyini típusú álparlamentarizmus".
Kijelentette: az volt a céljuk, hogy megvédjék a véleménynyilvánítás szabadságát. Az ügy szimbolikus üzenete mindenki számára az, hogy ami Magyarországon törvénybe lett iktatva, az még nem törvényes, nem etikus és nem demokratikus - fogalmazott.

A zuglói polgármesterjelölt jelezte: a neki járó pénzt a zuglói Bethesda Gyermekkórház alapítványának fogja felajánlani.
A döntés nyomán a házszabály nyilvánvalóan módosításra szorul - értékelték az Együtt-PM politikusai.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com