• -13 ℃ / -5 ℃

Elemző: a baloldali pártok együtt sokkal erősebbek a Jobbiknál

Az ellenzéki pártok között a Jobbik a legerősebb párt, de a baloldali tömböt sokkal többen támogatják - mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elemző szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a baloldali pártok közösen indulnak a 2018-as országgyűlési választásokon. "A baloldali tömb, ha az ellenzéki tömböket nézzük, akkor még mindig jóval nagyobb a teljes népességen belül, mint a Jobbik" - mondta.

pártok

Megjegyezte azt is, hogy a Jobbik retorikájában nemrégiben történt egy változás: a radikalizmust megpróbálták levetkőzni, ami akár össze is zavarhatta a választóikat.

"Kifejezetten értelmiségi politikát próbálnak vinni, és inkább középre próbálnak helyezkedni" - tette hozzá.
Nagy Dániel szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke úgy látszik, elfelejtette: a politikai tömörülés alapvetően egy "protesztpárt" volt, az ereje abban rejlett, hogy sikerült a rendszerkritikus választókat megszólítania.

MTI

Hozzászólások


Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!


Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

http://ujhazak.com