• -4 ℃ / 5 ℃

Embercsempész migráns-segítő szervezeteket jelentett fel Ásotthalom polgármestere! – videók

Toroczkai László Ásotthalom polgármestere törvénytelenül, bejegyzés nélkül működő migráns-segítő szervezetek ellen tett feljelentést.


Toroczkai azt követeli, hogy Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága vizsgálja meg, hogy ezek a migráns-segítő szervezetek miféle pénzből működnek és ráadásul megvalósítják az embercsempészetet Magyarországon. Továbbá beférkőztek az oktatási intézményekbe is egyaránt.

toro2_0

A polgármester beszámolt arról, hogy a Nyitott Társadalom Intézet által támogatott Artemisszió Alapítvány az egész Magyarország iskoláit járja annak érdekében, hogy az ártatlan magyar gyermekeket célozza meg, megvezetve őket a szintén teljesen ártatlan migrációval kapcsolatban. A gyerekeket és felnőtteket próbálják megcélozni a Soros György által szétosztott 1 milliárd forint külföldről kapott támogatásból.

„Az egyik törvénytelenül működő szervezet, a MigSzol Ásotthalmot is betalálta. 2015. december 18-án a helyi KLIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) engedélyével, titokban, egyértelműen politikai haszonszerzés szándékával az ásotthalmi általános iskolában járt a szervezet.” – publikálta az alfahir.hu

Az alábbi videón megnézhetjük, hogy miért tette feljelentését.



A másik videón egy televízió műsorban "szorítóba"kerül Toroczkai egy migránsvédő-szervezet emberével. Magatartás és magatartás között nagy a különbség. 



Toroczkai László azt is megemlíti, hogy az egyik migránssegítő-szervezet a MigrationAid egyik vezetője csalásért ült sitten.

0

Forrás: alfahir.hu

Hozzászólások

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.

Megszüntethetik az óraátállítást

Megszüntethetik az óraátállítást

A jobbikos javaslatot az országgyűlés gazdasági bizottsága egyöntetűen megszavazta a nyári időszámítás bevezetéséről.

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros lába alól ki van húzva a talaj is!

http://ujhazak.com