EU: a jelenlegi vezetéssel elképzelhetetlen a tartós béke

Szíria jelenlegi vezetésével elképzelhetetlen a tartós béke az országban - áll abban a zárónyilatkozatban, amelyet hétfői tanácskozásukon fogadtak el az Európai Unió külügyminiszterei.

A dokumentum szerint csak a 2012-ben Genfben elindított politikai folyamat elvei alapján, szíriai irányítással megvalósuló békés és nyitott politikai átmenet hozhat olyan tartós megoldást, amely véget vet a konfliktusnak.

A man stands shocked in the remains of a...A man stands shocked

"Az EU elítéli a túlzott, aránytalan és válogatás nélküli támadásokat, amelyeket a szíriai rezsim hajt végre saját népe ellen" - szögezi le a zárónyilatkozat, világossá téve: a halálos áldozatok többségéért az Aszad-rezsimet terheli a felelősség. A szöveg minden felet felszólít, hogy hagyják abba a polgári lakosság által lakott területek lövetését és bombázását.

"Tömeges meneküléshez, valamint a Szíriában tevékenykedő terrorista csoportok virágzásához vezetett az, hogy a rezsim szisztematikusan célba veszi a polgári lakosságot" - húzza alá a dokumentum.

A zárónyilatkozat erőteljesen elítéli az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által elkövetett bűnöket és jogsértéseket, külön kiemelve a civilek, köztük a keresztények és más vallási csoportok ellen elkövetett "támadásokat, atrocitásokat, gyilkosságokat, a konfliktussal összefüggő szexuális erőszakot, az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog megsértését".

"Az EU elítéli, hogy az Iszlám Állam szándékosan rombolja a kulturális örökséget Szíriában és Irakban, ami a nemzetközi jog értelmében háborús bűn" - áll a dokumentumban. A nyilatkozat arra is kitér, hogy az Aszad-rezsim nem lehet partner az IÁ elleni küzdelemben. A terroristák elleni fellépést pedig nemzetközi szinten össze kell hangolni. Ezzel összefüggésben külön kitér a nyilatkozat az orosz katonai beavatkozásra.

"Mély aggodalomra adnak okot a közelmúltbéli orosz katonai támadások, amelyen nem az Iszlám Állam vagy más, az ENSZ által megnevezett terrorcsoport ellen irányul, hanem például a mérsékelt ellenzék ellen, és ezeket azonnal abba kell hagyni" - fogalmaz a zárónyilatkozat, figyelmeztetve egyúttal: a konfliktus katonai eszkalációja a válság elhúzódásával, a humanitárius helyzet súlyosbodásával és a radikalizálódás erősödésével fenyeget.

Szijjártó Péter elmondta, hogy attól tart, hogy terméketlen vita alakul ki a rezsim jövőbeni szerepéről. Mint mondta: a jövőbeni kérdéseket a jövőben kell rendezni, a jelenlegi kérdés viszont az, hogy sikerül-e stabilitást és békét teremteni. A német kancellárra utalva megjegyezte: a lehető legszélesebb politikai tárgyalásokra van szükség.

A külgazdasági és külügyminiszter naiv illúziónak nevezte, hogy a szíriai konfliktust Oroszország nélkül is meg lehetne oldani, és ezzel le kell számolni. Szijjártó szerint pragmatikus és összehangolt együttműködésre van szükség Oroszország és a transzatlanti közösség között, anélkül "koordinálatlan akciók jönnek szakmányban", ami csak mélyíti a káoszt.

A zárónyilatkozat felszólítja a szíriai feleket, hogy támogassák az ENSZ vezette folyamatot, a mérsékelt ellenzéket és a hozzájuk köthető fegyveres csoportokat pedig arra kéri, hogy jussanak közös nevezőre.
"Az EU fenntartja a mérsékelt ellenzék támogatását" - húzza alá a zárónyilatkozat.

Az irat kiemeli, hogy az EU teljes politikai súlyával támogatja az ENSZ vezette nemzetközi erőfeszítéseket, s minden nemzetközi szereplőt is erre szólít fel.

"Sürgetjük, hogy mindenki, aki a felekre befolyással bír, beleértve a szíriai rezsimet is, hogy vesse be befolyását a konstruktív szerepvállalás előmozdítására, az erőszakspirál megfékezése érdekében" - szólít fel az uniós zsargonban konklúziónak nevezett szöveg, amely Szaúd-Arábiát, Törökországot, Iránt és Irakot is kulcsszereplőnek nevezi a térségben.

Végezetül a zárónyilatkozat megemlíti, hogy az EU mennyi pénzt fordított eddig a válság kezelésére, s arra kéri a nemzetközi közösséget, hogy növeljék anyagi hozzájárulásukat a szíriai válság rendezéséhez.

eu zászló

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com