Fidelitas: álljon ki Magyarországért az Amnesty International

A Fidelitas azt kéri az Amnesty Internationaltől (AI), hogy fejezze be a kvótareferendum elleni "hadjáratát", ne vezesse félre a választókat, és álljon ki Magyarországért - mondta a Fidesz ifjúsági társszervezetének országos alelnöke vasárnap az MTI-nek.

Szabó Krisztián azt mondta: szeretnék, ha az AI a migránsok által elkövetett zaklatásokkal is foglalkozna.
Emlékeztetett arra, hogy a Kölnben és más német városokban nők ellen elkövetett erőszak ügyében az AI nem szólalt meg, míg a bevándorlók burkiniviselésének ügyében határozottan kiállt.

fidelitas

"Épp ezért a Fidelitas felszólítja az Amnesty Internationalt, hogy a bevándorlók helyett álljon végre az európai nők oldalára, ugyanis, ha nem cselekszünk, nem telik el még egy évtized sem, és nem fogunk ráismerni arra az Európára, amelyet szeretünk és amelyben élni szeretnénk" - mondta.

Az alelnök szólt arról is, hogy a Fidelitas arra kér minden fiatalt, adja le voksát az október 2-i népszavazáson, de ne egyedül tegyék, hanem barátaikkal és családjukkal együtt.

"Mert csak akkor lehet a fiataloké a jövő, ha itt és most élünk a lehetőséggel, és október 2-án kiállunk a kötelező betelepítés ellen" - hangsúlyozta Szabó Krisztián.

Ellenkező esetben - tette hozzá - a következő években Magyarországon is olyan "no go" zónák jöhetnek létre, mint a nyugat-európai nagyvárosokban, amelyeket a hatóság nem, vagy csak nehézségek árán képes ellenőrizni.

MTI

Hozzászólások

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com