Fidesz: a bankok akadályozzák a kártalanítást

Az Alkotmánybíróságnak a Quaestor-törvényt megsemmisítő döntésével a bankok elérték a céljukat, a kártalanítás akadályozását - jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Halász János hangsúlyozta, hogy már eddig is számos intézkedést tettek a károsultak megsegítésére, most pedig tanulmányozniuk kell az Alkotmánybíróság döntését.

Quaestor

Az látszik, hogy a kártalanítás lehetőségét nem találta alkotmányellenesnek a testület, viszont az elmaradt kamat után nem lehet fizetni - mondta a politikus.

Arról is szólt, hogy immár félmillió aláírás gyűlt össze a migránsok kötelező betelepítési kvótája ellen, ez pedig tartást ad a kormánynak ahhoz, hogy fellépjen az intézkedéssel szemben. A kvóta ugyanis növeli a terrorveszélyt, veszélyezteti a schengeni rendszert és kulturális identitásunkat is - mondta Halász János.

A szóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is szólt, hogy az Országgyűlés törvényt fogadott el a kötelező betelepítési kvóta ellen, amely arra kötelezi a kormányt, hogy az Európai Bírósághoz forduljon az intézkedéssel szemben.

A jogszabályt a baloldali ellenzék nem szavazta meg, vagyis most is azt bizonyította, hogy betelepítené a migránsokat Magyarországra - mondta Halász János.

Kérdésre válaszolva közölte: nem tud arról, hogy a németek megkezdték volna migránsok visszatelepítését Magyarországra. Úgy vélekedetett, hogy a nyugaton bírált magyar plakátkampánnyal szemben a németek afganisztáni plakátkampánya, amely otthonmaradásra bíztatja az afgánokat, megkésett lépés.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com