Fidesz: az ellenzékre nem lehet számítani nemzeti ügyekben

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, december 5-én lesz 12 éve, hogy megtörtént a gyűlöletkampánnyal kísért kettős állampolgárságról szóló népszavazás.

Az akkori Gyurcsány-kormány a szocialistákkal és a liberálisokkal együtt elérte, hogy magyart magyar ellen fordítsanak, a választópolgárokat félrevezették, a külhoni magyarságot pedig megbocsáthatatlanul megsebezték - fogalmazott.



A kommunikációs igazgató felidézte, hogy a 2010-ben megalakult Országgyűlés első döntése volt, hogy ezt sebet orvosolja, ezért elfogadta a kedvezményes honosításról szóló törvényt. "Gyurcsány és sok szocialista még akkor sem volt hajlandó e nemzeti ügy mellé állni, ahogy Vona Gábor sem, ő részt sem vett a szavazáson.

Az ellenzékre, ahogy 2004-ben, 2010-ben, úgy most sem lehet számítani nemzeti ügyekben. Együtt utasítják el a magyar embereket segítő adócsökkentéseket és az alkotmánymódosítást is, amellyel megtilthattuk volna a migránsok betelepítését" - olvasható a Fidesz közleményében.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com