Fidesz: az otthonteremtési program értelme az, hogy olcsóbb legyen az otthonteremtés

A Fidesz szerint az otthonteremtési program értelme, hogy olcsóbb legyen az otthonteremtés, emellett lendületet kapnak a lakásberuházások, egyre nagyobb lesz a kínálat is.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Z. Kárpát Dániel (Jobbik) sajtótájékoztatóján azt mondta: "értelmet kell adni" a családi otthonteremtési kedvezménynek, amíg új lakások tömege épül a piacon, és szerinte a csok igénylőinek száma alacsony, azoké pedig "szánalmasan alacsony", akik teljes körben igénybe tudják venni a kedvezményt.

fidesz

A Fidesz közleményében azt írta, a program egyebek mellett a családalapítás előtt állóknak, a még gyermektelen fiatal házasoknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, a kétgyermekes, a három vagy többgyermekes családoknak, az új, vagy használt lakást vásárlóknak szól, nekik mostantól olcsóbb az otthonteremtés.

Hozzátették, már most is sok a csok-nak megfelelő ingatlan van, de az otthonteremtési program hatására várhatóan lendületet kapnak a lakásberuházások, egyre nagyobb lesz a kínálat és ez hozzájárul a további gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez is.

MTI

Hozzászólások


18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!


Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

http://ujhazak.com