Fidesz: Magyarország lehetetlen helyzetbe került (2. rész)

Magyarország lehetetlen helyzetbe került az illegális határátlépők és az ide visszatoloncolni tervezett bevándorlók miatt - értékelt Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus kiemelte, hogy Magyarország fizikailag nem tudja elhelyezni az illegális bevándorlókat, nincs elég sátor és ágy, a katasztrófavédelem tartalékaihoz pedig csak korlátozottan lehet hozzányúlni, mert azokra váratlan katasztrófák esetén is szükség van. Napi 500-600-an özönlenek át a határon, s ha megkezdődik 15 ezer illegális bevándorló visszatoloncolása, akkor nem elég a hazai kapacitás - magyarázta.

Fidesz_New_logo

Azt mondta: tavaly 8000 embert toloncoltak volna vissza Magyarországra, de csak 1000 érkezett meg, "útközben elpárologtak". Németország ugyanakkor a továbbiakban alkalmazni fogja az őrizetbe vételt, így adja majd át a bevándorlókat a magyar hatóságoknak, ami a számok jelentős növekedéséhez vezet.

Az úgynevezett dublini rendeletről szólva azt hangsúlyozta: Magyarország nem mondta fel azt, hanem élt azzal a - más államok által is használt - lehetőséggel, hogy felkészülési időt kért a tolonchatározatok végrehajtására. A kormány az Európa Tanácshoz fordul segítségért, mert el akarja kerülni, hogy bárhol ideiglenes sátortáborokat kelljen felállítani - jegyezte meg.

A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökeként arról is beszámolt, hogy a testület áttekintette a lépés jogszerűségét és megállapította, hogy a kormány minden hazai és uniós jogszabályt betart. A tagállamok előzetes bejelentés alapján, ideiglenes jelleggel felfüggeszthetnek bizonyos schengeni előírásokat, ahogy például Németország a G7-csúcs miatt tette - fejtette ki Kósa Lajos, aki szerint az Európai Bizottság minden ilyen esetben kellő indoklást kér.

A Fidesz alelnöke beszámolt arról is, hogy a parlament jövő héten elfogadhatja azt a jogszabályt, amely nyomán a kormány rendeletben határozhatja meg a biztonságosnak ítélt harmadik országok körét. Ez nemzetállami hatáskör - mutatott rá.

A rendelet alapján ha valaki biztonságos kibocsátó országból jön, akkor az általa benyújtott menedékkérelmet azonnal el lehet utasítani, és ha illegálisan vagy biztonságos harmadik országon keresztül érkezik, akkor vissza lehet toloncolni - fejtette ki Kósa Lajos, aki a jogszabály-módosításokhoz az ellenzék támogatását kérte.

Kósa Lajost kérdezték az ukrán határhelyzetről is. Kifejtette: a 61 ezer bevándorlóból alig 200-an érkeztek abból az irányból, ugyanakkor akik onnan jönnek, ténylegesen menekültek lesznek, mert Ukrajnában háború van.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com