Fidesz: milyen külföldi támogatói vannak a Jobbiknak?

A Fidesz várja a választ arra, milyen külföldi támogatói vannak a Jobbiknak.

Németh Szilárd a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: továbbra is várják Vona Gábor, a Jobbik pártelnökének válaszait azokra a kérdésekre, amelyeket évekkel ezelőtt tettek fel Kovács Béla ügyében.

fidesz

 

Vona Gábornak ki kell állnia a nyilvánosság elé, nem bujkálhat tovább és nem bújhat sem Gyöngyösi Márton, sem Kovács Béla, illetve az egész Jobbik frakció mögé - jelentette ki.

A fideszes politikus kifejtette: hétfői nemzetközi sajtóhírek szerint már az amerikai hírszerzés is felfigyelt a Jobbik tevékenységére. Korrupt jobboldali, szélsőjobboldali pártokat vizsgálnak és ezek között említik a Jobbikot is - közölte, hozzátéve: az amerikai hírszerzés azt feltételezi, hogy idegen hatalmi érdekeket szolgál az ellenzéki párt és titkos anyagi támogatást fogad el, ezzel gyengítve Magyarországot, illetve szövetségesei, a NATO és az unió pozícióit.

Vona Gábornak nemcsak az európai polgárok és a magyar emberek előtt kell színt vallania, hanem valószínűleg az amerikai hatóságok előtt is választ kell adnia arra, hogy milyen idegen érdekeket szolgál a Jobbik, honnan és kiktől érkeznek a titkos pénzek a párthoz, mennyiért árulták el a nemzeti érdekeket, és milyen külföldi támogatói vannak a Jobbiknak - hangsúlyozta Németh Szilárd, aki szerint Kovács Béla egyúttal a Jobbik pénzszállítója is.

Feltette a kérdést, vajon honnan van pénze, hogy a Jobbikot pénzelje, mennyiért vette be magát a Jobbik vezetésébe és mit fizetett azért, hogy EP-képviselő lehessen.

Németh Szilárd kijelentette: a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy egy ilyen súlyos korrupciós ügybe keveredjen egy párt, illetve képviselője. Egy magát nemzetinek valló párt azzal, hogy kémkedés gyanújába keveredik az egyik bizalmi és legbefolyásosabb embere, nemcsak nemzetinak hazudja magát, hanem elárulja korábbi politikáját és azokat is, akik rá szavaztak - jelentette ki, hozzátéve: a Jobbik számára nagyon fontosak a támogatók és úgy beszél, ahogy azok fütyülnek.

A kormánypárti politikus a miskolci kampányfinanszírozást firtató kérdésre utalt Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester előző napi nyilatkozatára és azt mondta: ha valakinek bűncselekménnyel összefüggő bejelenteni valója van, megvannak Magyarországon a megfelelő szervek, ahol ezt meg lehet tenni.

Kész Zoltán független képviselő állami vezetők bérplafonjának visszaállítását célzó népszavazási kezdeményezéséről, amelyet hétfőn hitelesített a választási bizottság, azt mondta: a politikus a választási kampányban még arról értekezett, hogy nem hisz az általános választójogban. Érdekes, hogy a népszavazás intézményét veszi igénybe politikai karrierje építgetéséhez, ugyanakkor a Fidesz minden népszavazási kezdeményezést tiszteletben tart - mondta.

Megjegyezte: nagyon érdekes, hogy a baloldalnak az egyik leginkább támogatott képviselője elfelejti, hogy 2002-10 között, hogyan lehetett pénzekhez hozzájutni állami, önkormányzati vállalatoknál mindenféle teljesítményt, transzparenciát nélkülöző módon.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com