Fidesz: ne terjesszenek a szocialisták hazugságokat az iskolakezdésről!

A Fidesz arra szólítja fel a szocialistákat, hogy az iskolakezdés előtt álló gyerekeket és szüleiket "ne használják fel kampánycélokhoz és ne terjesszenek hazugságokat" a tanévkezdésről.

A nagyobbik kormánypárt vasárnap az MTI-nek küldött közleményében "hiteltelen hisztériakeltésként" értékelte Bangóné Borbély Ildikó szocialista politikus szavait, miszerint folyamatosak a botrányok az iskolaigazgatók, a tankönyvellátás és a gyermekétkeztetés körül.

Fidesz_New_logo

A Fidesz arra hívta fel a figyelmet, hogy a szocialisták kormányzásuk alatt fele annyi pénzt költöttek a gyermekétkeztetésre, mint a mostani kormány, továbbá pedagógusok ezreit tették az utcára, másoknak elvették egyhavi bérét, valamint tandíjat vezettek be, és települések százait hagyták iskola nélkül.

Azt írták, a Fidesz-kormány megkönnyíti a tanévkezdést a családok számára. A konkrét intézkedések között említették az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztését, aminek eredményeként az óvodások és a bölcsődések 90 százaléka - 321 ezer gyermek - étkezhet majd ingyen, továbbá, hogy jövőre már a teljes alsó tagozat ingyen kapja a tankönyveket.

A tankönyvek húsz százalékkal lettek olcsóbbak és rendben megérkeznek az iskolákba, valamint folytatódik a pedagógusok béremelése, és az állam továbbra is felelősséget vállal az iskolák működtetésében - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com