Francia, szerb és spanyol lapok a kvótareferendumról, határhelyzetről

A Le Figaro című francia konzervatív lap budapesti tudósítása szerint a Brexit után a magyarországi népszavazás olyan újabb referendum lesz, "amelytől az Európai Uniót kiverheti a hideg verejték".

A tudósító kiemelte, hogy a déli határon tavaly felhúzott kerítés ellenére a migrációs nyomás óriási, s Budapesten azt szeretnék, ha a referendum üzenete minél gyorsabban célba érne.

figaro

Megjegyezte, hogy Budapest szerint nem kezelni, hanem megállítani kellene a migrációt, a menekülteket pedig önkéntes alapon kellene elosztani, a külső határok megerősítésére el kellene fogadni a magyar miniszterelnök által javasolt Schengen 2-t.

Azt is hallani a magyar kormánytól, hogy a balkáni útvonal ellenőrzés alá kerülése nem a Törökországgal kötött megállapodásnak, hanem egyes tagállamok egyéni és bátor intézkedéseinek köszönhető - írta.

A francia lap külön riportban számolt be a szerb-magyar határon tapasztalható helyzetről, ahol "Magyarország mindent megtett a menekültkérők belépésének megnehezítésére", de féléves szünet után, a számok ismét emelkedést mutatnak.

Újabb kihívást jelent az Európai Unió migrációs politikája számára az októberi magyar referendum a kvótarendszerről, amelyet a magyar kormány mindig is ellenzett - írta szerdán megjelent elemzésében az El País című baloldali spanyol napilap.

A szerző szerint a népszavazás, amely jogilag kétséges, mivel a huszonnyolcak minősített többséggel fogadták el a kötelező kvótát, újabb dacolás Orbán Viktor kormánya részéről Brüsszel bevándorlási politikájával szemben.

Mint írta, a referendummal, amely a brit népszavazás okozta sokk után érkezik, a magyar kormányfő világossá kívánja tenni a közösségi politika elutasítását, és még jobban ki akarja használni a bevándorlással és a nyitott határok politikájával szemben megfogalmazott kritikákat. A pozíció, amelyet kiélezett a tavalyi migrációs krízis, növelte Orbán és a Fidesz támogatottságát a szavazók körében - tette hozzá.

Az El País szerint a népszavazás csak egy újabb lépés abban a vitatott politikában, amelyet Magyarország alkalmazott, hogy fékezze a bevándorlók és menekültek érkezését, és amelynek része volt a kerítésépítés is.

Az El Mundo című liberális napilap szégyenreferendumnak nevezte szerdai véleménycikkében a népszavazást. A lap szerint Orbán Viktor bőségesen adott már példát abból, hogy elképzelése szerint "Európa alig több, mint a szabadpiaci privilégiumok klubja".Orbán semmit sem akar tudni az EU mélyebb értékeiről - írta az újság, amely a referendumot demagógnak és reakciósnak minősítette.

Az El Mundo kitért arra, hogy a magyar népszavazást ugyanazon a napon tartják, mint a megismételt ausztriai elnökválasztást, amelyen a szélsőjobboldal lehet a legtámogatottabb erő. "Reméljük, az európai álom, amely kockán forog, nem válik rémálommá" - zárja írását a napilap.

http://www.elmundo.es/opinion/2016/07/06/577bfb6eca4741c75e8b4578.html
Háborús övezethez hasonlította a Blic című szerb napilap szerdán a magyar-szerb határ térségét, ahol a szerb oldalon a migránsok sátortáborokban várják, hogy átléphessenek Magyarországra, míg a magyar oldalon katonák, rendőrök, hőkamerák, kutyák, harckocsik, helikopterek és drónok óvják a rendet.

A Politika című belgrádi napilap szerint csak két és fél méteres sáv van a magyar határ és a tranzitzóna között, így az nagyon hamar megtelhet a visszaküldött migránsokkal, akik ezért végül Szerbiába lesznek kénytelenek visszatérni. A szerb hatóságok korábban azt mondták, nem lehet az országba visszaküldeni a migránsokat, Szerbia nem fogadja őket vissza.

A röszkei határátkelő szerbiai oldalán, Horgosnál rögtönzött sátortáborban körülbelül négyszázan várakoznak arra, hogy a magyar hatóságok átvegyék papírjaikat, többségük Afganisztánból, illetve afrikai országokból érkezett. További kétszázan vannak a szabadkai befogadóközpontban, illetve ugyanennyien a kelebiai-tompai határátkelő környékén - írta a belgrádi lap.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com