Fülöp Attila: a ruszinok soha nem hagyták cserben a magyar nemzetet

A ruszinok soha nem hagyták cserben a magyarokat a két nemzet közel 800 éves együttélése során - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vasárnap Budapesten, a ruszinok nemzeti ünnepe alkalmából rendezett ünnepségen.

Fülöp Attila hangsúlyozta: a történelmi Magyarországra a XIII. században betelepített ruszinok támogatták a magyarság szabadságharcait, így a Rákóczi vezette, valamint az 1848/49-es szabadságharcot is.

4

Történelmünk során a ruszinok egy közösséget alkottak a magyar nemzettel, miközben soha nem hagyták el szülőföldjüket - hangoztatta a politikus.

A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy az 1910-es népszámlálás adatai szerint az akkori államhatárokon belül félmillió ruszint élt Magyarországon. Ma a létszámuk jóval kisebb, de máig megmaradt bennük a magyar közösségben élés akarásának idénye.

Ugyanakkor miközben a fejük felett folyamatosan változtak az államhatárok, teljes történelmük során megmaradtak szülőföldjükön, amihez hozzájárult a vallás megtartó ereje - fűzte hozzá Fülöp Attila.

Mindennek egyik legfőbb tanulsága - emelte ki -, hogy csak egymás segítésével képesek fennmaradni a Kárpát-medence népei, és a keresztény kultúrán alapuló összefogásra minden korábbinál nagyobb szükség van. Különösen most, amikor délkeletről más kultúra képviselői mardossák Európa határait - fogalmazott a migránsválságra célozva a helyettes államtitkár.

Arról is szólt, hogy a magyarországi 13 nemzetiség között a ruszinok is intézményeket tarthatnak fenn, így egyebek között saját óvodával és iskolával rendelkeznek.

Fülöp Attila elmondta, hogy a magyar kormány folyamatosan növeli a nemzetiségek állami támogatását, ez az elmúlt hat évben a két és félszeresére nőtt. Az idén eddig immár 170 millió forintnyi állami támogatásban részesül a ruszin kisebbség - mondta.

Az ünnepséget istentisztelet előzte meg, utána pedig kulturális műsort rendeztek a ruszin nemzeti ünnep alkalmából.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com