Garázdaság miatt vádat emelt az ügyészség Gaudi-Nagy Tamás ellen

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség Gaudi-Nagy Tamással szemben felbujtóként elkövetett személyi szabadság megsértése és garázdaság bűntette miatt.

gaudi nagy tamásA vád szerint a volt országgyűlési képviselő május 6-án a budapesti Kossuth téren elmondott beszédének hatására többen is fenyegetően léptek fel Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével szemben.

A Fővárosi Főügyészség hétfői, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a kerületi ügyészség G. N. T-t aljas indokból elkövetett, személyi szabadság megsértésének bűntettével és garázdaság bűntettével vádolja mint felbujtót.
A közlés szerint az ügyészség két ember ellen nyújtott be vádiratot személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt; a másik ember, az ügy elsőrendű vádlottja, egy nő többször leköpte Pásztor Istvánt.

Az ismertetett vádirat szerint G. N. T. másodrendű vádlott május 6-án demonstrációt szervezett a magyar föld megvédéséért a Kossuth tér Parlament felé eső részére. A rendezvényen észrevéve az Országgyűlés alakuló üléséről távozó Pásztor Istvánt, a VMSZ (és egyben a vajdasági parlament) elnökét, akit a tömeg előtt a délvidéki magyarok kiemelt árulójának, hazaárulónak nevezett.

A közlés szerint szavainak hatására a hallgatóság körében Pásztor Istvánnal szemben "olyan ellenséges hangulat alakult ki, amely már a sértett testi épségét is fenyegette".

A vád szerint G. N. T. további buzdítására először egy ismeretlen nő szaladt a sértetthez, és agresszív fellépésével megpróbálta őt a szabad mozgásában korlátozni, majd a másodrendű vádlott "további beszédével a rendezvény többi résztvevőjét is arra bírta rá, hogy csatlakozzanak az ismeretlen nőhöz, és legyenek segítségére a megkezdett erőszakos cselekmény véghezvitelében".

A vádlott szavai következményeként a sértett körül másodperceken belül 8-10-en jelentek meg, és "zárt csoportosulást alkotva, fenyegető magatartásukkal a sértettet megállásra kényszerítették". Többen megpróbálták megragadni a sértettet, miközben fenyegették, trágár szavakkal illeték, megcsípték és meglökték. Közülük két nő - egyikük az ügy elsőrendű vádlottja - többször le is köpte Pásztor Istvánt - áll az ügyészségi közlésben.
Közölték: Pásztor István ezután tudott csak - részben a rendőrség közbelépésével - távozni.

Pásztor István a köztársasági elnök személyes meghívására vett részt az Országgyűlés alakuló ülésén.
Az ügyben megszólalt Áder János államfő is, aki sajtónyilatkozatában azt mondta: tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal, a hatóságok szeme láttára az Országház előtt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com