Gulyás Gergely: a terrorveszélyhelyzet bevezetésének lényege, hogy az állam megvédhesse polgárait

A terrorveszélyhelyzet bevezetéséről szóló alkotmánymódosítási javaslatnak az a lényege, hogy ne állhasson elő olyan helyzet, amikor a magyar állam nem képes szavatolni a polgárainak biztonságát - mondta az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke az M1 aktuális csatornán kedden.

Gulyás Gergely elmondta: a terrorfenyegettségre Európában mindenhol próbálnak megfelelő jogalkotási válaszokat adni, ezért lepte meg, hogy a kormány javaslata ilyen belpolitikai vitát váltott ki. Különösen azért - folytatta -, mert az alkotmányban ma is szerepel veszélyhelyzet, amely az elemi csapásra vonatkozik.

gulyás gergely

Gyakorlatilag az előterjesztés semmi mást nem tett, mint ezt a ma is létező veszélyhelyzeti tényállást terrorveszélyhelyzetként is megfogalmazza önálló tényállásként - magyarázta.

Gulyás Gergely szerint az ellenzék azért kötött bele a módosítási szándékba, mert kommunikációs lehetőséget lát abban, hogy a rendkívüli jogrend kemény intézkedésekre jogosítja fel a mindenkori kormányt.

Közölte, miután az ellenzék világossá tette, hogy nem támogatja ezt a módosítást, a frakcióülésen tárgyalnak majd a kérdésről, hiszen a kormánypártoknak nincs kétharmados többsége az alkotmány módosításhoz.

"Olyan jellegű ellentmondást látunk a szükséges intézkedési jogosultságok és az ellenzéki vélemények között, amely pillanatnyilag nem tűnik áthidalhatónak" - mondta Gulyás Gergely.

MTI

Hozzászólások

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com