Gyurcsány: a leendő kormánynak új munka törvénykönyvét kell alkotni

A leendő új, demokratikus kormánynak olyan új Munka törvénykönyvét kell alkotnia, amely erősíti a munkavállalók képviseltét, visszaadja a sztrájk jogát, megbecsüli a hétvégi munkavégzést és emeli a pótlékot - ismertette a Demokratikus Koalíció elképzeléseit a párt elnöke vasárnap a Városligetben tartott május 1-jei sajtótájékoztatóján.

Gyurcsány Ferenc egyetértett azokkal, akik szerint béremelésre van szükség, de kijelentette, hogy a fizetéseket nem lehet egyik napról a másikra megduplázni. Emlékeztetett a DK Sokak Magyarországa című programjára, amely szerint a következő 5-10 évben a béreket az inflációt meghaladóan 5-6 százalékkal kell növelni.

dk

Hozzátette: két kivételt tennének, az egészségügyben és az oktatásban a következő 4-5 évben a mostanihoz képest megdupláznák, majd az azt követő 4-5 évben a jelenlegihez képest megtripláznák a fizetéseket.

Egy kormány nem teheti meg, hogy a megélhetési minimumot a minimálbér alatt állapítja meg - jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc közölte: a jelenlegi kabinet mindent az erő nyelvén próbál megoldani, de a megállapodáshoz a munkavállalókkal és a munkáltatókkal nem erő, hanem kompromisszumkészség kell.

Helyre kell állítani az érdekegyeztetést, nem lehet válogatni az érdekképviseletek között, "nem lehetnek kedvencek és lieblingek" - tette hozzá.

A DK szociális piacgazdaságot akar. Baloldalinak lenni azt jelenti, hogy "nem engedjük meg, hogy az erősebb kutya elvén szabályozódjanak a viszonyok", ezért fair és tisztességes társadalmi szerződést kell, védeni kell a gyengét - mondta a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc arra is kitért, hogy idén azért nem állítottak színpadot, mert nincs 1,5-2 millió forintjuk egy ünnepség megszervezésére. A politikus kiemelte, hogy költségvetési támogatásból élnek, és jelenleg is 13-14 millió forint az adósságuk.

Egy kérdésre azt mondta: a DK részben tudta, hogy aktivistái arra készülnek, hogy keresztbe fekszenek a síneken, és ezzel megállítják a felcsúti kisvasutat.

A tett szimbolikusan kifejezte azt az elutasítást, amelyet "Orbán-rezsimjével, az önkény rezsimjével szemben éreznek" - folytatta. A pártelnök hozzátette: reméli, hogy a demonstráció békés és nyugodt volt, majd köszönetet mondott az abban részt vevő aktivistáknak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com