• -13 ℃ / -5 ℃

Harrach: jó eredmények, de súlyos aggodalmak a folytatást illetően EU-csúcson

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a múlt heti uniós csúcs jó eredménnyel zárult, ugyanakkor súlyos aggodalmak merültek fel a jövőt illetően.

Harrach Péter a kormányfő hétfői napirend előtti felszólalására reagálva az Országgyűlésben azt mondta: "Európa határainak védelme és a schengeni megállapodás betartása reményt keltett, hogy a migrációs veszély csökkenni fog, de a betelepítési szándék ezt a reményt "eltüntette".

A kormánypárti képviselő kiemelte a közép-kelet-európai régió, a V4-ek együttműködését, ami megmutatkozott Brüsszelben is.

Harrach Péter - ellenzéki felszólalásokra reagálva - azt mondta: fontos nemzeti ügyekben nemzeti egységre lenne szükség, és bár ennek némi jelét látta, egészében véve hiányzott ez a szempont.

harrach

MTI

Hozzászólások


Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!


Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

http://ujhazak.com