Harrach: nem szolgálunk baloldali kampánycélokat

A gyermekéhezés felszámolását célzó nemzeti minimum program tárgysorozatba vételét azért nem szavazta meg a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) hétfőn az Országgyűlés népjóléti bizottságában, mert nem kívántak baloldali kampányt támogatni - mondta a párt frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.

Harrach Péter hangsúlyozta: messzemenően egyetértenek a nemzeti minimum által kitűzött célokkal. Az a probléma, hogy az ellenzék "rárepült" a gyermekszegénység témájára és a konkrét kezdeményezésre is; ez egy olyan helyzetet teremtett, amelyet "nem lehet felvállalni", hiszen a határozati javaslat tárgysorozatba vételének támogatásával egy baloldali kampányt támogattak volna - fejtette ki a frakcióvezető.

Harrach_Peter_zoom_300_6780

A határozati javaslatot, amelynek tárgysorozatba vételét hétfőn utasította el a népjóléti bizottság, az MSZP, a Fidesz, a Jobbik, az LMP, valamint a Párbeszéd Magyarországért, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Magyar Liberális Párt egy-egy képviselője nyújtotta be.

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com