Határzár - A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szerint a kerítés jó módszer

Jó módszernek nevezte a jövőben érkező bevándorlók megállítására a magyar-szerb határon megépítendő kerítést a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.

Rideg László (Fidesz-KDNP) csütörtökön az MTI-nek azt mondta, tapasztalataik szerint már csaknem 60 országból érkeznek az illegális bevándorlók, közöttük nagyon sokan vannak, akik nem polgárháborús körülmények elől, nem az üldöztetés elől menekülnek.

határőr

Tájékoztatása szerint naponta mintegy 200 ember jelenik meg a zöldhatáron, ami óriási munkát jelent a megyében a határellenőrző szerveknek. Hozzátette: a határ menti települések polgármestereitől is kapott már jelzést arról, hogy az ott élőkben a jelenség félelmet kelt, mert naponta mennek el a kerítésük előtt nagy számban idegenek.

A bevándorlók gyakran megbújnak az elhagyatott tanyáknál, a környéken élők pedig a gyümölcsszezon kezdetén féltik a terményeiket.

A közgyűlés elnöke szerint a térségben élők egyfajta megnyugvással fogadták a kerítés megépítéséről szóló híreket, úgy vélik, ez kézzelfogható eredményt jelent.

Hozzátette: az is kézzelfogható eredményt jelentett, amikor a koszovói menekülthullámot sikerült megállítani azzal, hogy kiderült: vissza tudják az illegális bevándorlókat vinni a saját hazájukba.

Rideg László úgy vélte: a kerítésnek a leginkább a híre lesz a visszatartó erő, mert amikor a bevándorlók megtudják, hogy a határon felállítottak egy ilyet, sokkal kevesebben fognak Magyarország felé elindulni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com