• 7 ℃ / 8 ℃

Határzár - Jobbik: az alternatív útvonalakat is le kell zárni

A Jobbik szerint a magyar-szerb határra tervezett kerítés építésével azonos időben az illegális bevándorlók előtt nyitva álló alternatív, például vízi és közúti utakat is a jelenleginél jobban kell védeni, amihez vissza kell állítani az önálló határőrséget.

Erről Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Kiemelte, a Jobbik az összes menekültszálló zárttá tételét és hosszabb távon lakott területen kívülre költöztetését is követeli.

jobbik

Emellett meg kell teremteni a bevándorlók visszafordíthatóságának jogi lehetőségét - mondta, majd hozzátette, olyan menekültőrizeti szabályok kellenek, amivel Magyarországnak nem lesz kötelessége "akárkit tárt karokkal várni".

Z. Kárpát Dániel szerint annak a 200 ezer embernek az ügyében is haladéktalanul megoldást kell találni, akiket Nyugat-Európából vissza fognak toloncolni Magyarországra, azt követően, hogy kérelmüket ott nem fogadták be.

A Jobbik azt szeretné, hogy a bevándorlók - az emberiesség alapján elvárható segítségnyújtást követően - ne Magyarországon képzeljék el jövőjüket. "Magyarország a magyaroké" - fogalmazott, majd kiemelte: "mi saját magunknak szeretnénk ezt a hazát megtartani, benépesíteni".

MTI

Hozzászólások

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com