Illegális bevándorlás - Államtitkári részvétellel tartottak fórumot Sormáson

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára részvételével tartottak rögtönzött lakossági fórumot szerda délben a Zala megyei Sormáson, hogy a település nagy számban összegyűlt lakóit a tervezett befogadóállomásról tájékoztassák.

Az államtitkár a polgármesterrel történt egyeztetés utáni fórumon kifejtette: konténerekből, sátrakból álló, már látványában is az átmeneti jelleget mutató, mintegy ezer ember befogadására alkalmas, hangsúlyozottan ideiglenes tábort kívánnak kialakítani. Az építkezés várhatóan augusztus végén, szeptember elején kezdődhet meg.

pt

A közbiztonságot és a közegészségügyet érintő felvetésekre válaszolva többször is kiemelte: garantálni fogják az ott élők megfelelő biztonságát, ezért is kívánnak egyeztetésekkel kompromisszumos megoldásra jutni a településsel.

Pogácsás Tibor a település független polgármesterével, Pőcze Edittel és a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, Cseresnyés Péterrel tartott zárt ajtók mögötti egyeztetést a polgármesteri hivatalban, ennek idején a mintegy ezer lelkes falu lakói közül csaknem százan gyűltek össze az épület előtt. A többség higgadtan várta az egyeztetés eredményét, többen azonban tiltakozásul és a vélt közegészségügyi veszélyre figyelmeztetve egészségügyi maszkot húztak az arcukra.

Miután az egyeztetés véget ért, az államtitkár úgy döntött, hogy részt vesz egy rögtönzött lakossági fórumon, így a zsúfolt faluházban rövid tájékoztatást adott a befogadóállomással kapcsolatos döntés hátteréről, illetve kérdésekre is válaszolt. A fórumon nagykanizsai önkormányzati képviselők és Teleki László szocialista országgyűlési képviselő is jelen volt, illetve kérdezett.

A BM államtitkára azt mondta, mivel Magyarországon át vezet az illegális migráció egyik fő útvonala, a kormánynak döntenie kellett a szerb határ melletti kerítés megépítéséről, hogy ezzel "üzenjen" a menekülteknek és az embercsempészeknek is: az ország nem tűri ezt a helyzetet és megvédi a polgárait.

Tényként fogalmazta meg, hogy vannak olyanok, akik valóban kényszerűen menekülnek el a hazájukból, de az ő kiválasztásuk az ideiglenes befogadóállomásokon történik, ezek azonban mára túlzsúfoltak lettek.

Közölte: új, de hangsúlyozottan ideiglenes állomásokat kell építeni, "átmeneti időre, nem tartósan, hanem egy-másfél évre", amíg a menekülthullám várhatóan lecsillapodik, addig van szükség ezekre a létesítményekre.

Az oda érkezők már a sátrakból, konténerekből láthatják, hogy nem állandó helyről van szó, ezért nem laktanyákat szemeltek ki, hanem olyan állami ingatlanokat kerestek, amelyek közel vannak a főutakhoz - jelezte Pogácsás Tibor.

A település lakóinak kérdéseit a fórumon többségében Póczai Zoltán alpolgármester tette fel, aki egyebek mellett hiányolta, hogy a kormányzat nem egyeztetett az ott élőkkel, de kérdésként fogalmazta meg azt is, hogy miért éppen Sormást választották ki, és milyen garanciákat kapnak arra, hogy nem költöztetik a tábort a településen belül állandó helyre.

Úgy fogalmazott: tartanak attól, hogy egy nyitott tábor esetén megszűnik a közbiztonság, fertőzésveszélytől félnek, illetve meggyőződésük, hogy az ott elhelyezett, "katonai" múlttal rendelkező emberek erőszakosak lesznek, "rabolni, ölni fognak", hogy a megélhetésükről gondoskodjanak.

Gábris Jácint, a Jobbik nagykanizsai önkormányzati képviselője kijelentette: sem a sormásiak, sem a közeli nagykanizsaiak nem akarnak a lakóházaikhoz közel menekültek befogadását szolgáló tábort látni.

Teleki László szocialista országgyűlési képviselő pedig "életveszélyesnek" nevezte, hogy társadalmi egyeztetés nélkül akarnak Zalában ilyen tábort létrehozni.

A fórumot "normális és korrekt" légkörűnek értékelő Pogácsás Tibor válaszában közölte: ezekben a napokban is folyamatosan egyeztetnek arról, miként lehet a buszközlekedést biztosítani a táborlakóknak, hogyan lehet a közlekedésbiztonságra nagyobb figyelmet fordítani, illetve hogyan lehet garantálni az ott élők számára a megfelelő közbiztonságot. Foglalkoznak azzal a felvetéssel is, hogy a lakóépületektől távolabbi állami ingatlanon is lehetséges-e a tábor kialakítása.

Kitért arra: "a menekültkérelem elbírálása alatt lévő menekülteket" helyeznék ott el ideiglenesen. Az orvosi ellátást a táboron belül kívánják megoldani, egy esetleges járványügyi helyzetben pedig a katasztrófavédelem gondoskodna arról, hogy lehetőség szerint szintén a táboron belül kezeljék a problémát.

Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő hozzászólásában azt mondta: nem a törvényhozás, hanem a kormányzat döntött, de képviselőként igyekszik mindent megtenni azért, hogy tárgyalásokkal mindenki számára elfogadható, megnyugtató eredményt érjenek el.

A fórum végén Póczai Zoltán még egyszer szót kérve azt mondta: nem kaptak választ minden kérdésükre, ezért péntek délután félpályás útlezárással kísért demonstrációt tartanak Sormáson, ennek tényét már be is jelentették a rendőrségen.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com